MAGYAR KÁRTYA

Életbe lépett az új ukrán nyelvtörvény 2022. júl. 16.

Európa legdicsőségesebb állama, a példaképek példaképe, a Gonosz elleni harc éllovasa eddig sem bánt kesztyűs kézzel a nemzeti kisebbségeivel, de a július 16-tól hatályba lépő újabb nyelvtörvény túlmegy minden demokratikus határon.

Érdemes lenne elgondolkodnia az Ukrajnához fűződő viszonyukról Nyugat-Európa vezető politikusainak, akik magukat az egyetemes emberi jogok Szent Gráljának védelemezői pozíciójában tüntetik fel szavazóik előtt.

Ma már kétség sem fér hozzá, hogy az Oroszország által megtámadott keleti szomszédunk nem épp a demokrácia fellegvára, de ha az elmúlt egy évtizedben csak néha-néha olvastunk is híreket, fel kellett tűnnie, hogy 

komoly demokrácia-deficitet halmozott fel keleti szomszédunk.

Ne beszéljünk most korrupcióról, mely gyakorlatilag intézményesített keretek között működött Ukrajnában (elég csak az amerikai elnök, Joe Biden drogos fiának nyerészkedéseire rákeresni a neten), ne beszéljünk arról, hogy Vologyimir Zelenszkij sorra tiltja be a neki nem tetsző újságokat, tévé- és rádiócsatornákat, és arról se beszéljünk most, hogy ugyanez a Zelenszkij a háború kitörését követően betiltotta a teljes ellenzéket, csak március 24-én 11 politikai pártot oszlatott fel! 

Ha ugyanennek csupán a tizedét tette volna meg Orbán Viktor, ENSZ-csapatok özönlötték volna el Magyarországot! De most tényleg ne beszéljünk erről.

Sokkal inkább arról beszéljünk, hogy milyen nyelvtörvény lépett elétbe a mai napon a demokrácia eme fellegvárában. Az új törvény gyakorlatilag teljesen megfosztja a nemzeti kisebbségeket az anyanyelvük használatához való joguktól. Ezentúl csupán templomban és magánbeszélgetésekben „engedélyezett” a magyar, a lengyel, a román és az orosz nyelv használata. A tatárokról valószínűleg azért nem rendelkezik a törvény, mert őket „elcsatolták” az oroszok.

Más szóval hivatalosan is másodrendű állampolgárokká lettek az eddig is másodrendű állampolgárokként kezelt nemzetiségek. Mi ez, ha nem az apartheid?!

Az új törvény értelmében visszájára fordul az ombudsman feladata is: ezentúl nem a civil lakosságot fogja védeni a törvényszegésekkel szemben, hanem ellenkezőleg: bírságot szabhat ki az állami szervek és az önkormányzatok tisztségviselőire, a vállalkozások, intézmények és szervezetek vezetőire és munkatársaira, valamint a nyelvtörvényt megsértő személyekre. Vagyis az ukrán nyelv rendőrévé válik. 

Ilyenkor hol vannak a Judith Sargentinik és Mannfred Weberek? Hol vannak azok a szent fazekak, akik a becsődölő vérbalos propagandalapok megszűnése után temetik a magyar sajtószabadságot? Hol vannak a felfüggesztett és visszatartott anyagi erőforrások? 

Költői a kérdés, mert tudjuk jól, minden megy tovább, ahogy eddig is. Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek. Európa nyugati fele már rég nem ad a látszatra sem, nyíltan kettős mércét alkalmaz: aki kiszolgája ideológiájukat, annak mindent, aki kritikus hangot üt meg, annak pedig semmit sem szabad.

De vissza Ukrajnához! Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ezek a kisebbségellenes törvények nem most, a háború árnyékában születtek meg, ezeket még békeidőkben hozták meg, most csak tovább szigorították. 

A kisebbségvédelem, mint olyan, önmagában az egyes országok demokrácia-mérlegeként is felfogható, hiszen minél rosszabbul bánik egy állam a nemzeti kisebbségeivel, annál inkább tekinthető elnyomó rezsimnek. Emlékezzünk csak arra, hogy a náci csapatokat valóságos felszabadítóként fogadták a Szovjetunióhoz Ukrajnában, és férfiak tízezrei csatlakoztak a németek oldalán a harcokhoz. 

Nem tudom, hogy Önök hogy vannak ezzel, de én nem szeretnék oroszok által megszállt területen élni, de hogy az ukránok vendégszeretetét élvezve még annyira sem, az egész bizonyos.