Huszonkét éves srácból már családapa, kisdiákból középkorú polgár lett, sőt egy generáció nőtt fel úgy, hogy közben egy férfi kitartóan bujkált a törvény elől.
De ki a f@szom ez a KURBLI? 🤣🤣🤣
A Néppárt elnöke azzal vádolta a patriótákat, hogy amerikai és orosz gyarmattá tették Európát.
A megbeszélés középpontjában a védelmi és biztonsági kérdések, a kereskedelem és versenyképesség, az EU hosszú távú költségvetése, valamint az ukrajnai és közel-keleti helyzet állnak.
2025 júniusában 233,8 millió euró értékben adott el fegyvereket és lőszert Szlovákia, az idei első félév összesített volumene pedig már meghaladta az egymilliárd eurót.
Sébastien Lecornu Franciaország új miniszterelnöke.
Ódorékat sem ártana (végre hatástalanítani)... 🤣🤣🤣
Fogós kérdés.
Talán már késő is vitatkozni. Nyugat-Európa elveszett. Kész.