7832
Elhunyt Dráfi Mátyás Kossuth-díjas színművész
2025. okt. 21.
Október 20-án, hosszan tartó betegség után, 83 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja, a szlovákiai magyar színházművészet kiemelkedő alakja. A temetés részleteit a család később hozza nyilvánosságra.
Dráfi Mátyás 1942. november 17-én született Galántán. Édesanyja második házassága révén nevelőapja Lőrincz János, a háború utáni első magyar színjátszó társulat, a pozsonyi Déryné Színkör alapítója lett – ez a találkozás meghatározta Dráfi jövőjét is.
Érettségi után, 1959-ben Fellegi István, a Magyar Területi Színház alapító igazgatója szerződtette a fiatal tehetséget Komáromba. 1965-ben színészdiplomát szerzett a pozsonyi főiskolán, majd visszatért a színházhoz, ahol – néhány rövid megszakítástól eltekintve – egészen nyugdíjazásáig dolgozott. 1969 és 1971 között, a Thália Színpad megalakulásának idején, az intézmény igazgatójaként is tevékenykedett.
Színpadi munkája mellett több magyar és szlovák filmben is láthattuk, többek között az Ezeréves méh, A szívroham, Én népem, Tájkép és Magyar passió című alkotásokban, valamint a Milan Rastislav Štefánikról készült dokumentumfilmben.
Művészi pályafutását számos díjjal ismerték el. Többek között megkapta az Érdemes művész (1985), a Jászai Mari-díj (2001), az Egressy-díj (2003), valamint a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2006) elismeréseket. Több alkalommal jutalmazták fesztiválokon is, így például a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján a legjobb férfialakítás (1993) és az életműdíj (1998) is az övé lett.
További kitüntetései között szerepel a Pro Probitate – helytállásért díj (2014), a Kulcsár Tibor-díj (2015), a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2017), az Ex Libris Díj (2019) és a Hit és hűség díj (2019). 2022-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet vehette át, majd 2023-ban munkásságát Kossuth-díjjal koronázták meg.
Piros 7es



