7832
Elhunyt Sajdik Ferenc, a magyar karikatúra és rajzfilm legendája
2025. szept. 23.
95 éves korában elhunyt Sajdik Ferenc, a Kossuth-díjas grafikus és karikaturista, a magyar kultúra egyik legmeghatározóbb alakja – jelentette be Pápai Gábor karikaturista a közösségi médiában.
A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett művész nevéhez olyan ikonikus figurák fűződnek, mint Pom Pom, Gombóc Artúr vagy A nagy ho-ho-horgász szereplői, amelyek generációk szívébe lopták be magukat.
Sajdik Ferenc 1930-ban született a németországi Neuenhagen bei Berlinben, balerina édesanya és sikeres zsoké édesapa gyermekeként. Gyermekkorát Németországban és Görögországban töltötte, majd a második világháború idején Dunakeszire költözött családjával.
Budapesten tanult grafikát, és már fiatalon a karikatúra felé fordult. Pályafutása során több száz könyvet illusztrált, és évtizedeken át a Ludas Matyi szatirikus hetilap meghatározó alkotója volt.
Csukás Istvánnal való együttműködése révén születtek meg a máig népszerű rajzfilmsorozatok, amelyek a magyar gyerekkultúra elválaszthatatlan részei.
Munkásságát számos elismeréssel díjazták, köztük Munkácsy Mihály-díjjal, Prima Primissima díjjal és a Nemzet Művésze címmel.
Vácott állandó kiállítása tekinthető meg, ahol egyedi látásmódja és humoros világa tovább él.
Sajdik Ferenc életműve a magyar grafika és karikatúra aranykorát idézi, alkotásai örökre a hazai kultúra kincsei maradnak.
Copyright: P7
Králik Róbert



