7832
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra
2024. máj. 16.
Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra csütörtök reggel a Keleti pályaudvarról.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusa az indulás előtt azt mondta,
a zarándokút 11. alkalommal hirdeti, hogy a magyarság őrzi, megvallja és védi a keresztény hitet. Erre a mostani zavaros, kiszámíthatatlan világban nagy szükség van – tette hozzá.
A zarándoklat a közösséget is megerősíti, és hitet ad neki – fogalmazott az államtitkár. Azzal köszönt el, hogy a zarándokvonat legyen az életbe, a reménybe és a jövőbe vetett hit zarándokvonata. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke azt kérte a résztvevőktől, hogy a zarándokúton az emberek, a közösségek és a nemzetek közötti békéért és békességért imádkozzanak. Külön kiemelte, hogy
Szlovákia miniszterelnökéért, a szerdai napon meglőtt Robert Ficóért és a szlovák nemzetért is imádkozzanak.
Nem mindegy, hogy mi történik egy olyan keresztény országban, amelyben az értékek azonosak Magyarország értékeivel, és nem mindegy, hogy ki vezeti azt az országot – fogalmazott. Hozzátette, hogy
évtizedekig sok probléma terhelte a két ország kapcsolatát, de mára a barátság és az együttműködés a jellemző.
Soltész Miklós, a KDNP alelnöke a Csíksomlyóra tartó Boldogasszony zarándokvonat indulása előtt a budapesti Keleti pályaudvaron 2024. május 16-án. Fotó: MTI/Lakatos Péter
Soltész Miklós azt is kérte a résztvevőktől, hogy a magyar-román közösségekért, barátságért is imádkozzanak az úton.
Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a vasúttársaság a Misszió Tours-szal együttműködésben, 2011 óta 30 zarándokvonatot és mintegy 23 ezer utast szállítottak belföldi és nemzetközi zarándokhelyekre.
Idén a Boldogasszony zarándokvonat 12 kocsijában 700 zarándok utazik “a magyarság egyik legfontosabb találkozójára” – tette hozzá.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke azt emelte ki köszöntőjében, hogy szervezésükben idén 300 középiskolás utazik a vonattal. A hazai, a határon túli, felvidéki és kárpátaljai fiatalok mellett sokan érkeztek a távoli diaszpórából, Brazíliából, Új-Zélandról, Ausztráliából – ismertette.
Utasok a Csíksomlyóra tartó Boldogasszony zarándokvonat indulása előtt a budapesti Keleti pályaudvaron 2024. május 16-án. A vonat 700 zarándokot visz a csíksomlyói búcsúba. Fotó: MTI/Lakatos Péter
A fiatalokat azzal indította útnak, hogy a zarándoklat biztosítsa számukra a nemzeti összetartozás megélésének élményét, és közösen imádkozzanak a békéért, Magyarországért és Európáért.
Felföldi László pécsi megyés püspök – ő lesz a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjének szónoka – is a béke fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. Úgy fogalmazott, a fiatalok az új béke teremtői.
Varga Lajos, a váci egyházmegye segédpüspöke is köszöntötte a résztvevőket, és megáldotta a vonatot, az utasokat és a zarándoklatot.
Piros 7es



