ITT A PIROS, HOL A PIROS
Először kapott ki Donald Trump az előválasztáson
2024. márc. 4.


Pürrhoszi győzelmet aratott Nikki Haley a washingtoni republikánus előválasztáson. Az erősen demokrata párti államban csupán 19 delegátusi szavazatot szerzett a korábbi dél-karolinai kormányzó.
Donald Trumpnak azért még koránt sem kell temetnie a kampányát, hiszen az eddigi előválasztási fordulók során 247 delegátusi szavazatot zsebelt be, míg Haley most tart 43-nál.
A meccs még koránt sincs lefutva, sőt a legfontosabb megmérettetés épp kedden érkezik, amikor
15 államban döntenek egyidejűleg az elnökjelölt személyéről.
Az úgynevezett szuperkedden 874 delegátusi szavazatot lehet megtenni, amivel ha el még nem is döntenék az elnökjelöltséget, de komoly lépést tennének meg feléje, hiszen
a júliusi elnökjelölő konvencióra 1215 delegátusi szavazattal kell érkezni.
Trump kampánystábja úgy véli, hogy ezt a számot még március során el fogják érni.
A Mocsarak Királynőjének nevezett Nikki Haleay, aki az USA nagykövete os volt az ENSZ-ben tehát hatalmas lemaradásban van a korábbi elnökhöz képest.
Hiába mutat tehát jól a 62,9%-os győzelem Washington D.C.-ben, ha a fővárosban csupán az elnökjelöltséghez szükséges szavazatok töredékét tudja begyűjteni.
Forrás: BBC
Nyitókép: SAMAA.tv

Piros 7es


