7832

Elveszíteni… 2023. nov. 1.

Elveszíteni…

Gyújtjuk a gyertyát az őszi napsütésben, ujjainkkal lesöpörjük a kőre hullott halott leveleket s közben keressük az emlékeket a múltból…

Nagymama fekete fejkendője és ráncos keze, ahogy eléd teszi a pirítós kenyeret kacsazsírral. Nagyapa, ahogyan baktatunk ki a szőlőhegyre s közben iszunk a kiskút vizéből. A fater pofonja, ami azóta is fáj, de nem bánod. A barátod nevetése, amelyik annyira de annyira hiányzik és nem is érted az értelmetlen, korai halálát. Az öreg szomszédok, akiknél mindig nyitva volt a kapu és a szívük számotokra. A rockzenész, aki mellett úgy ülhettél a koncertje előtt, mintha barátok lennétek és ő megengedte neked azt az illúziót, hogy az is legyél neki, s ő neked, egy életre. És a meg nem született gyermekek…az a pár nap és milliméter élet…

Veszteségeink, amiket mi érzünk, mert nekünk fáj, de vajon ők, akik az életünk során elmentek, vajon nekik ez nem ugyanolyan veszteség? Hiszen még élni akartak, velünk!

Azt mondják, hogy nekik már nem fáj az élet, én viszont úgy gondolom, hogy nekik ugyanúgy fáj ott fent nézni az élettusáinkat, mert ha tehetnék, segítenének nekünk. Segítenének az életükkel, a simogatásaikkal, egy pofonnal, vagy “csupán” azzal, hogy léteznek és másként alakítják, formálják a közös életünket, sorsunkat.

De nincsenek már, s mi fájdalmas békével emlékezünk rájuk és lesöpörjük a lelkünkről a száraz, halott faleveleket és jobb híján gyújtunk még egy mécsest…

S vajon mit tudunk kezdeni a halottainkon túl az élő veszteségeinkkel, az elveszített kapcsolatainkkal, azokkal, akik más utakat választottak?…Azt mondják, a gyász az élet rendje, s a fájdalom idővel elmúlik és csak az emlék marad. Veszteségek…S vajon mi mennyire leszünk veszteségek majd a szeretteinknek, ha eljön a mi időnk?

Nos annyira, amennyire szeretetet és pozitív életélményt tudunk adni nekik a létünk során.

Hát éljünk úgy, hogy legyen miért szeretni bennünket, ez a legtöbb, mit tehetünk s tennünk kell!Éljünk és szeressünk…ezer életen és ezer bajon át…

-