
AMMARHA!
„Erdély román föld” – így üdvözölték a románok Novák Katalint
2023. ápr. 14.
Az eset még szerdán történt, miután Novák Katalin felavatta Kölcsey szobrát Nagykárolyban. A románok szerint ez provokáció volt, a tiltakozók román zászlók kifeszítése mellett azt skandálták, hogy „Erdély román föld és a románoké”.
Novák Katalin avatta fel szerdán Kölcsey Ferenc ülőalakos szobrát Nagykárolyban, az esemény helyszínére azonban a Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tîrnoveanu tiltakozást szervezett – írja a transtelex. Több tucatnyi román nacionalista tüntető vonult fel a nagykárolyi polgármesteri hivatal előtt, ahol a program szerint 17 órától került sor Kölcsey Ferenc szobrának felavatására.
A tiltakozók egy hatalmas román zászlót feszítettek ki és magyarellenes skandálással, kolompolással várták az esemény kezdetét, mivel provokációnak tartották, hogy az ünnepségen részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök is. A tiltakozók a nemzeti színű zászlók mellett molinókat is hoztak magukkal, melyeken többnyire azt üzenték, hogy
„Erdély román föld és a románoké”.
