7832

Érkezés 2024. dec. 25.

Karácsony reggelén rózsaszínű, sárga, halvány és sötétkék sávokat festett az égre a hajnal. Nézem a fokozatosan szétfolyó sötétséget, ahogy a fény lassan beborítja előttem a látóhatárt, ami meglehetősen tág, hiszen itt nem határolják hegyek. Sem hideg sziklásak, sem erdős, rétekkel tarkítottak mint amilyen nálunk a jó fensík. Az ablakból itt a tarlón bóklászó őzeket, arrébb károgó éjfekete varjakat, egy magányos fácánt látok. Egy álmos fehér macska sétál komótosan a szántás rögein.

Az otthoni ébredések után mindig a konyhába sietek, mert onnan nyílik jó kilátás a Nagyhegyre. Először csak a nap sugarai kandikálnak ki az óriás mögül, de már ez is megvilágítja a Szkalica dombunk néhány öreg fáját, aztán amikor már majdnem megjelenik a fényes korong, a Harasztot, majd a Kerek erdőt díszíti. Délután már a felhők árnyékát vetíti a mi a hegyünkre, amely minden nap ugyanaz és mégis mindig más. Ez a változatos állandóság meghatározó számomra és példamutató is. Ilyen akarok lenni. Ezeket a képeket látta apám is pár éve, azelőtt meg a nagyapám is, ezért is jelent ez sokkal többet, mint ahogy leírni lehetne.

Csallóközi barátnőm pár évvel ezelőtti látogatásakor megjegyezte: Itt azért olyan jók az emberek, mert minden nap szépet látnak. Dicséret volt ez és felismerés is, puszta tény.

Mennyire fontos a szépet meglátni és mitől is függ, hogy képesek vagyunk e rá?

Újra kinézek az ablakon: Üres szépséget látok, bár már ragyog az égbolt. Annak aki itt született, aki ide kötődik, biztosan lelket simogató látványban van része. Az ő folyamuk az Inn, a miénk a Csetneki patak.

Itt töltöm a karácsonyt. A várakozás időszakában nagyrészt még otthon voltam, ide már nyitott szívvel érkeztem. A csoda elér, bárhol is vagy. Ha akarod, ha hagyod.

Holnap végre hazautazom. Várnak. Majd éjjel kinyitom az ablakot és hallgatom a fecsegve csörgedező forrást a házunk előtt és tudom, hogy örül az érkezésemnek.

Simon Bódis Enikő