
ILLIBERÁLIS
Esti Hetes – mától számoljuk a napokat a szövetségi melegplatform bejelentéséig
2022. jan. 18.


A román továbbra is hagyománytisztelő nép, a Szövetség Híd-platformja pedig az elembétékért aggódik a gyermekeink egészséges fejlődése helyett. És ez így szépen megfér egy bekezdésben, a színvonal ugyanaz. Íme a mai lapjárás:
Gyermekvédelem vagy ratyipátyolgatás? Ideológiai alapozás a Szövetségben
Az alapul fekvő tételmondat: a lengyel parlament kitiltotta az iskolákból a ratyipropagandát, az ún. LMBTQ-témák oktatását.
A Szövetség MKP-platformja számára ez annyit jelent, mint a gyermekeink, fiataljaink védelme „a kártékony globális érzékenyítés őrületétől”, magyar-lengyel vonatkozásban pedig „két, szabadságát és függetlenségét becsülő, hitét tartó és keresztény hagyományait féltő, az újliberális nyugati fősodorral büszkén dacoló nemzet partnersége és barátsága”.
Odalent, a Híd alatt ugyanez (a bukott párt elnökének, Sólymos Lászlónak tolmácsolásában):
„Sajnos azt látom, hogy a párt egyik platformjában örülnek annak, ha más kisebbség(ek) jogait korlátozzák, és ezt büszkén világgá is kürtölik.” A Híd számára ez a „kirekesztő, érzéketlen magatartás elfogadhatatlan”.
Világos beszéd, mindkét oldalról. Az is világos, hogy ez a Szövetség-szövetség nagyjából annyira életszerű, mint egy jegesmedve meg egy oroszlánfóka násza. De ha már így „bemelegedtünk”: lehet, hogy egyszer majd valaki fel fogja tenni a kérdést: ugyan kinek-minek köszönhető, hogy a Híd 2021 januárjában még mindig tényező lehet és okádhatja a lmbtq és egyéb deviáns gennyét a felvidéki magyar érdekképviselet színeiben ahelyett, hogy már réges régen (évekkel vagyunk a megsemmisítő parlamenti választási bukta után!!!) a politikai dögkútban pihenne.
MKP-s mentőöv nélkül ugyanis nincs Híd-túlélés. És nincs Összefogás-uralom sem, de ez már egy másik lapra tartozik.

Sólymos László: Mindennek van határa!
A kiakadás oka az MKP Platform egyik facebook-bejegyzése.
Ilyenek a boldog békeévek: amikor csak szellemi tulajdont lopnak a románok
Igazából csak a miniszterelnök, aki az egyik román híroldalon megjelent írás szerint a hadtudományi doktori disszertációjának 138 oldalából legalább 42-őt lopott. Nem kell aggódni, ettől függetlenül minden rendben a szeretett keleti szomszédnál, elég csak a tavaly novemberi kis hagyományőrzésre gondolni, amikor kiderült, éveken át lopták a gázolajat az amerikai légi támaszpontról Konstanca megyében. Amire a román hadügyminiszter bociszemekkel mondta bele a nagyvilágba: ezért „végső soron az amerikaiak a felelősek, akik nem számoltak a román kulturális szokásokkal”.
Nos, eztán majd bizonyára számolnak. És nemcsak elzárják a birkákat, kecskéket, de erényövet is szerelnek rájuk.

Plagizálással gyanúsították meg a román kormányfőt
Vajon ez is a román kultúra része?
Csaputovának berántottak, hozta is a kötelezőt
Nyugi, semmi olyasmiről nincs szó…Mindössze idáig hallottuk az ízületek roppanását, amikor a Zuzana Caputová nevű bábot mozgató madzagon rántottak egyet a gazdik, mire beindult a beépített hangszekrény. És kiadott hangsor helytelenítette a szlovák főügyész moszkvai látogatását, melynek során olyan személlyel találkozott, aki szerepel az EU szankciós listáján. Hogy aztán véletlenül az orosz ügyészség alapításának 300. évfordulója volt a látogatás apropója (hol is voltál akkor, dráha Szlovákia?), az ominózus személy pedig történetesen az Orosz Föderáció főügyésze? Hát mégis ki a kisf*ommal találkozott volna Zilinka főügyész, a Jekatyerinburgi Állami Akadémiai Opera- és Balettszínház primabalerinájával?
Mindegy, a feladat az első, Zuzana asszony, függetlennek és értelmesnek lenni ráér holnap is.

Čaputová helyteleníti Žilinka oroszországi látogatását
Semmiképp se akarta tovább magában tartani.
Hazajáró Orosz Örssel
Orosz Örs Hibbén kirándul. Orosz Örs a Csengő-lyuknál kirándul.
Nem, nem a század végén járunk egy Szlovmagy Nemzeti Múzeum állandó tárlatán, amely a 21. század eleji felvidéki politikatörténet (akkor már) egykori legnagyobb alakjának életét mutatja be, többek között rendkívüli kalandjait, utazásait.
Nem, kedves olvasó, ez itt még mindig a huszonegyedik, benne Veled, aki talán te magad is dobtál egy lájkot az ezen váratlan utazásokat közkinccsé tevő Facebook-posztokra.
Kedd lévén ezeket gyűjtöttük ismét csokorba, avagy nézzük, mely pártokat és közéleti szereplőket zabálták a múlt héten a felvidéki magyarok és nem magyarok…

Felvidéki Lájkbajnokság: az MKP platformja ismét behúzta a hetet - 2022. 1. 18.
Tangó a szamba országából a csárdás hazájába látogat
Mivel még mindig tombol Magyarország nemzetközi elszigeteltsége, amelyen csak nagy nehezen tud átcsusszanni egy-egy francia, orosz vagy török államfő, most Brazíliából érkezik a felmentő sereg Jair Bolsonaro elnök személyében, aki a hírek szerint februárban látogat hazánkba.
Ohh, most látom csak, hogy Macron is belekerült valahogy a levesbe, pedig ez nagyon illetlen dolog, egy hírben beszámolni erről a két nőfalóról. Macron aligha felejtette el Bolsonaro-nak, amiért megjegyzést tett a francia elnök már akkor is „öregecskedő” feleségére (mindkettejük jókora korkülönbséggel nősült, Macron 27mínusz, Bolsonaro 24plusz a nejhez képest).
Arról e helyütt most nem emlékezünk meg, hogy miért szélsőjobbozzák és ekézik a ballib médiában Bolsonaro-t, attól majd úgyis hangos lesz a média a maga idejében.

Budapestre látogat Jair Bolsonaro
Orbán újra elszigetelődik.
Minden(ki) a helyén: travi modell a Cosmopolitan címlapján
Időnként szokás előkaparni a net mélyéről a Time magazin év embere címlapjai közül a hitlereset, sztálinosat stb (legutóbb ez akkor volt aktuális a 0,5 - 25 IQ közöttiek számára, amikor Karikó Katalin is címlapra került), de mostantól a Cosmopolitan is belépett a történelembe és a maga módján a lenyomatát adta annak a kornak, amiben kitenyészett. A lap brit kiadásának 50. évfordulós címlapján egy transznemű modell (és persze aktivista) szerepel. De nemcsak a címlapon gerjeszti a hányingert, még meg is szólal, s ilyeneket mond a lapnak:
Az emberek transz elfogadást akarnak, faji egyenlőséget, a nőgyűlölet megszüntetését, hogy a nők és lányok biztonságban érezzék magukat, amikor este hazasétálnak.
De lehet, hogy az emberek egyszerűen csak nyugtot szeretnének már ettől az ocsmány propagandától? És hagyják békén a fákat, avagy: ebből a Cosmopolitanból vajon hány tekercs vécépapír jött volna ki?!

Transzmodell kerül a Cosmopolitan címlapjára
Ma még büntetlenül lehet különbséget tenni transznő és született nő között. De mi várható holnap?
Ha nem lovizol, akkor is kukkants rá erre: már lehet fogadni a 22-es választás győztesére
Az Unibetnél 1,25-ös szorzót adnak Doktor Miniszterelnök úr győzelmére, 3-at Márki-Zay Péterre (a BetOnline-on 1,4 a 2,7-tel szemben).
Fatalisták előnyben: fel az összes spórolt vagyonkát Doktor Miniszterelnök úrra, és ha nyer, duplán nyertél, tiéd a világ. Ha veszít, úgyis (minden) mindegy, ráadásul egy kalap sz*rt se fog érni a forint.
Szóval a jelszó mostantól: fogadj, és nyerjünk!

Már fogadhatsz a 2022-es választások győztesére
Mutatjuk az oddsokat.
Karácsony. Gergely. Szarik. Rá.
Budapest főpolgármestere a Városháza-ügyet vizsgáló bizottság elnökének:
Én azt állítom, hogy szarok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken elnök úr, ugyanis emberek beszélgetnek egymás között.
Valami fixáció lehet ez a baloldalon a kakival kapcsolatban: a „lószart mamától” a „szarok rá”-ig időnként elő-előkerül a barna anyag. Legközelebb a főpolgármester úr évértékelő beszédének címében várjuk vissza…

Karácsony Gergely: Sz*rok rá!
Rövid, velős, főpolgármesterhez illő gondolatok.

Geszler Hermann


