LIBERNYÁKULUM
Ezt a kapcsolatot már nem lehet megmenteni: Donald Tusk minden eddiginél aljasabb támadást indított Orbán Viktor ellen
2025. okt. 29.
A lengyel miniszterelnök nem tud leállni, már megint Magyarországot támadta.
A hét elején került sor Budapesten Marcin Tulicki Taking Over című dokumentumfilmjének a vetítésére, amely Donald Tusk és liberális kormányának jogállamisági ámokfutását mutatja be, fókuszban a lengyel köztévé totális beszántásával. Az esemény egyik díszvendége Zbigniew Ziobro volt külügyminiszter volt. Néhány órával később kedd délután lengyel ügyészek kérvényezték a volt miniszter – jelenleg alsóházi képviselő – mentelmi jogának felfüggesztését.
Mindeközben Donald Tusk nyilvánosan támadta Orbán Viktort azt állítva, hogy a magyar miniszterelnököt „lenyűgözi Moszkva”.
Majd kijelentette, hogy Orbán „most úgy véli, hogy jobb egy kissé autoriter modellt építeni, amely kissé… Oroszország mintájára készült”. S hozzátette a magyar kormány arra törekszik, hogy „senki ne tudja ellenőrizni a hatóságok tevékenységét”.
Tusk azt is megjegyezte, hogy Magyarország ugyan
„1989-ben sokkal előrébb járt, mint Lengyelország”, de ma „az Európai Unió legszegényebb országa”.
Mandiner
Piros 7es



