SZOBORPARK
Február 25 - a csehszlovák kommunista diktatúra kezdete
2026. febr. 25.
Február 25 a csehszlovák kommunisták uralkodásának kezdete
Vezérük a rendkívül ügyesen lavírozó Klement Gotwald volt.
1938-ban a müncheni konferencia döntéseit hevesen ellenezte, majd a német megszállás elől 1939-ben a Szovjetunióba emigrált, és a háború végéig ott is maradt. Edvard Beneš emigráns kormányát elismerte Sztálin kormányzata, és az elnök 1943-mas moszkvai látogatása után megnőtt a súlya a Gottwald vezette emigráns kommunistáknak. Megegyezés született a háború utáni népfront-kormány megalakításáról. 1945-ben tért haza, és az ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese lett, a következő évben pedig a választások után már ő alakított koalíciós kormányt. Bár a demokrácia látszólag érvényesült, a közigazgatás és a hadsereg kezdettől fogva kommunista befolyás alatt állt.
1947-ben, a hidegháború kezdetének évében megromlott a kommunisták és a többi párt viszonya.
Gottwald igyekezett saját embereit ültetni a magas pozíciókba, és szovjet parancsra megakadályozta a Marshall-segély elfogadását, ami vitákat váltott ki a parlamentben és a kormányban.
1948 februárjára a feszültségek elértek a csúcspontra. A kormány jobboldali miniszterei tiltakozásul február 20-án benyújtották a lemondásukat, remélve, hogy Beneš majd új kormányt alakíttat.
A kommunisták és a befolyásuk alatt álló szakszervezetek hatalmas tüntetéseket szerveztek, amiket a karhatalom nem volt hajlandó elfojtani.
Február 25-én a szociáldemokraták támogatásukról biztosították Gottwald pártját, mire az elnök végleg elszigetelődött.
Beneš kénytelen volt elfogadni a 12 miniszter lemondását, és beiktatta a Gottwald által létrehozott kormányt.
A májusi választásokon már csak a kommunista Népfront indult, és természetesen nyert. Az új, diktatórikus alkotmányt (május 9.) nem szentesítő Beneš lemondása után június 14-én Klement Gottwald lett Csehszlovákia államelnöke.
Gottwald sztálini mintára államosította az ipart, kereskedelmet és kollektivizálta a mezőgazdaságot. Munkatáborokat állíttatott fel, és uralma alatt mintegy kétszázezer politikai elítélt került ide vagy börtönbe.
Kétszázharminc halálos ítéletet hoztak, melyek közül 180-at végre is hajtottak. Sztálinhoz hasonlóan Gottwald többször végzett tisztogatásokat a kormányban és a párton belül.
A romló egészségű (alkoholizmustól és egyes feltevések szerint szifilisztől szenvedő) csehszlovák államfő alig kilenc nappal Sztálin halála után, mestere temetéséről hazaérkezve szívrohamban halt meg.
Forrás: internet, Wikipédia
Piros 7es



