MAGYAR KÁRTYA
Felhívás a Magyar Szövetség kongresszusi küldötteihez
2024. szept. 11.
Tisztelt tagtársak, kedves barátaim!
Hangot adva a tagságunk köréből érkező jogos elégedetlenségnek, hogy három vesztes választás után (melyen a Magyar Szövetség vezetése nem tudta teljesíteni a tőle joggal elvárt feladatát, miszerint képviselőket juttassunk a Szlovák és az Európai Parlamentbe, valamint, hogy tisztességesen helytálljunk a Köztársasági elnökválasztáson), azzal a felhívással fordulok a Magyar Szövetség szeptember 28-án megtartandó kongresszusán szavazati joggal rendelkező küldötteihez, hogy támogassák azon javaslatokat, hogy a Magyar Szövetségben lezajlott teljes tisztújítás után válasszunk csak új elnököt és elnökséget, valamint hirdessünk új programot, mely mögé fel tud sorakozni nemcsak az egész tagság, de a felvidéki magyarság döntő többsége is.
A meglévő bajt és elégedetlenséget nem szabad tovább fokozni azzal, hogy a tagságot megkerülve, érdemi viták nélkül, úgy vágunk neki az elkövetkező négy év feladatainak és kihívásainak, hogy nem egységes lendülettel és akarattal, hanem ismét csak a közösségünket megosztó megoldásokkal lépünk színre, és határozzuk meg döntően jövőnket.
Ennek a szomorú végjátéknak véget kell vetni!
Éspedig a következőképpen:
A szeptember végi kongresszus nem választ most elnököt. A jelöltek mutatkozzanak be, mondják el elképzeléseiket, a küldöttek vitázzanak egy jót, majd a felvázolt programokat, elképzeléseket, összefoglalva azokat, bocsássák társadalmi vitára.
A kongresszusi küldöttek válasszanak egy ügyvezető elnökséget, amely a következő kongresszusig viszi a Magyar Szövetség ügyeit.
Az őszi és téli hónapokban vitassa meg a párt tagsága a kongresszuson felvázolt programot, az alapszervezetektől a járások elnökségein keresztül, és a médiában, nyilvános fórumokon, szakmai műhelyekben, a közéletben, az értelmiségünket megszólaltatva, mindenhol. Legyen erről társadalmi, politikai vita.
Történjen meg a teljes tisztújítás az alapszervezetektől a járási elnökségekig bezárva. Kezdve az új helyi elnökségekkel, az új küldöttek választásával a járási konferenciákkal folytatva, felkészülve egy kétnapos programalkotó kongresszusra, melyet 2025 február végén vagy március elején tarthatnánk meg.
Ezen a 2025-ben megtartott kongresszuson az első napon határozznánk meg a Magyar Szövetség irányvonalát és terveit rövidtávon és az elkövetkező 10 évre, egyértelművé téve a nemzetpolitikai érdekeinket és célkitűzéseinket, iskoláink, kultúránk, nyelvünk védelmét, megmaradásunk feltételrendszerét és az ehhez szükséges jogi kereteket. Meghatározva a helyünket a hazai és az európai politikai viszonyrendszerben.
Az elfogadott irányelvek és program alapján válaszuk meg ehhez a megfelelő elnököt, és ne fordítva! Az elnök szintjén kivitelezhető, teljesíthető programot.
A párt fizetett struktúráit ezen program és elvárások mentén kell kialakítani (átalakítani).
Tisztában vagyok azzal, hogy a közéletünk két legnagyobb ellensége, a „nincs rá politikai akarat” és a „most ezt nem lehet megcsinálni” nevű fantomok mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, mégis úgy gondolom, hogy a saját lelkiismeretem miatt, mindenek ellenére, ezt itt meg kellett tennem.
Végezetül engedjék meg, hogy nemzetünk nagyjának, Kossuth Lajosnak szavaival zárjam felhívásomat:
„Soha le nem mondani,
Soha el nem csüggedni
Ha kell mindig újra kezdeni”