
AMMARHA!
Felturbózta az elégedetlen drukker a válogatott mezét
2024. márc. 16.
Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott mezét csütörtökön mutatta be az Adidas, ami nem igazán nyerte el a magyar drukkerek tetszését. Az eseten felbuzdulva Tőrös Balázs, a Sport Tv szakértője turbózta fel a válogatott mentalitásához hűvé varáozslva a sportszert. Nekünk tetszik.
Azt látom, hogy sokatoknak nem tetszik a magyar válogatott új meze, pedig a premier előtt néhány nappal az adidas már megüzente, hogy "nagyon új és egyedi lesz".
Nekem is volt hiányérzetem, ezért megszereltem.
Nekem speciel hiányzott róla a gyártó cég neve, ha már ilyen újat és egyedit alkottak, ezért rögtön egy nagy ADIDAS felirattal indítok, diszkréten a nyak köré kanyarintva.
A logósort meghagytam, mert úgy gyönyörű, ahogy van. Nagyon örülök, hogy mi is azon országok közé tartozunk, akik feltétlenül fel akarták pakolni az ország címere mellé a szövetségét is, ha már ennyire eltérnek.
De ez csak fingreszelés volt, az érdemi munka csak ezután kezdődött.
Nagyon kell a MAGYARORSZÁG felirat, amit a külföldi nézők kedvéért angolul is megismétlek, hogy ne keverjenek majd össze minket a sok másik piros mezes csapattal (elvileg 10 lesz!).
Ha magyar foci, akkor külföldön sokak számára még mindig Puskás. Ezt a ziccert nem szabad kihagyni, ezért a könnyebb azonosíthatóság kedvéért a mez ujjáról Öcsi bácsi kacsint.
Mivel az EB-n rengeteg olyan ember fogja majd látni a srácokat, aki még sosem járt Magyarországon, ezért a turisztikai szempontokat is figyelembe vettem, a Parlament sziluettjével kedveskedek. Külön felhívom a figyelmet a szenvedélyes, a szemet mégis nyugtató piros-zöld színátmenetre. Ezzel a legendás formával instant vágyat ébresztek, hogy a meccset nézők a szünetben vagy a lefújás után rögtön repülőjegyet foglaljanak Budapestre.
És ha már itt vannak, vigyenek haza szuvenírt! A nemzetgazdasági érdekeket is számításba véve ezért egy ütős kalocsai mintával zárunk, melyben az ellennek megfogalmazott hadüzenetünk is olvasható.
Nagyon remélem, hogy a torna kezdetéig elkészülnek az új trikók.
Azt látom, hogy sokatoknak nem tetszik a magyar válogatott új meze, pedig a premier előtt néhány nappal az adidas már megüzente, hogy "nagyon új és egyedi lesz". 👌🏻
— Bazska / Tőrös Balázs (@bazska) March 15, 2024
Nekem is volt hiányérzetem, ezért megszereltem. ⚒️
Nekem speciel hiányzott róla a gyártó cég neve, ha már ilyen… pic.twitter.com/wd8PJnQoli


Piros 7es
