A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Felvidéki Lájkbajnokság

Felvidéki lájkbajnokság: Kihez akar szólni a felvidéki magyar politikus? 2022. jún. 29.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Újra szerda, tehát szokás szerint lájkbajnoksággal jelentkezünk. Bár térdig gázolunk már az uborkaszezonban, vessünk rá egy pillantást, hogyan teljesítettek politikusaink a közösségi média platformjain a múlt hét folyamán.

A játékszabályokat az első részben tisztáztuk, aki lemaradt róla, ITT pótolhatja. Az összesített interakciók a tegnap délutáni (12:20) állapotokat tükrözik.

Felvidéki Lájkbajnokság

"Ha valakinek 1,9%-a van, ne is akarjon előrehozott választásokat!"

Üzent egy bölcs hozzászóló.

ITT A PIROS, HOL A PIROS hozzáadva 659 napja

PÁRTOK ÉS PLATFORMOK HETI INTERAKCIÓI

Ez a kategória már hagyományosan Gyimesié, az előző fordulóhoz hasonlóan elég volt a "félgáz" ahhoz, hogy fölényesen győzedelmeskedjen.

1. Gyimesi Platform (Gyimesi György - NRSR, OĽANO) – 3 901 interakció/11 bejegyzés

2. MKP Platform – 244 interakció/7

3. Összefogás Platform – 142/3

4. Most-Híd Platform – 51/4

5. Szövetség – 41/4

6. Magyar Fórum – 10/2


A legnépszerűbb bejegyzések:

A Szövetség és platformjai láthatóan saját politikusaik brandjének építésére törekednek elsősorban, aminek pozitív és negatív hozadéka is lehet. Okos stratégia abból a szempontból, hogy Szlovákiában a pártlista nem kötött, tehát a 150. helyről is be lehet jutni a pozsonyi törvényhozásba, egyszerűen több "karikát" kell szerezni a többi indulónál. Ehhez elsősorban magát a politikust kell ismernie a választónak. Hátránya, hogy nincs kellőképpen felépítve maga a Szövetség-brand. A legtöbb magyar választó nem ismeri pártot, sokan mégcsak nem is hallottak róla. Az apolitikusabb választók máig úgy tudják, hogy a már (mint párt) megszűnt MKP az egyetlen magyar párt a közéletben. Ezért van az, hogy néhány közvélemény-kutatásban a Magyar Fórum jócskán felül van mérve, ráadásul ez az egyetlen párt, melynek benne van a nevében, hogy MAGYAR. Ezzel a siker érdekében mindenképp kezdeni kell valamit. Addig is Gyimesi, az "OĽaNO magyar platformja" kihasználja és kitölti a közösségi médiában hagyott űrt, akinek egyelőre saját brandépítésével kell csupán foglalkoznia. Íme a TOP5:   

1. Gyimesi György: Kecy a balast. Nič iné. SaS nevie vysvetliť zlyhanie pri obhajobe národnoštátnych záujmov SR (Baromság és ballaszt. Semmi más. Az SaS nem tudja megmagyarázni, hogy nem védte meg a Szlovák Köztársaság nemzeti érdekeit - videó) – 903 interakció

2. Gyimesi: Az egyetlen valódi szerelem (családi fotó) – 750

3. Gyimesi: Minden, ami most jön, azon alapul, hogy tagadják, azt amire épül a keresztény Európa, és amire az Európai Unió épült... – 486

4. Gyimesi: Szeretnék őszinte köszönetet mondani mindazoknak, akik aláírták a petíciót az állami épületeken való szivárványzászlók betiltására... – 396

5. Gyimesi: A gazdagoktól nem veszünk el a szegényeknek nem adunk! Ez az SaS politikája... – 321

Lájkbajnokság Harom partvezer forro sulymos mozes tasr foto

kép: P7

PÁRT- ÉS PLATFORMVEZETŐK

Orosz Örs (Összefogás Platform), Felvidék Jakab Pétere építi magát talán a legerőteljesebben Facebookon a Szövetség politikusai közül, bár az is igaz, irgalmatlan összegeket költhet hirdetésekre, ahogy Mózes Szabolcs (Összefogás Platform) is. Itt felmerül a kérdés: az MKP-s politikusok miért nem használják ki a Facebook adta hirdetési lehetőségeket? Bár tény, a választás nem a Facebookon fog eldőlni. Jöjjön a TOP5:

1. Orosz Örs: Hát halljátok, a Sajóért való küzdelmünk miatt följelentettek...a srácokkal már be is szereztük a rabruhát, arra az esetre, ha bűnösnek találnak minket... – 8 072 interakció

2. Orosz: Zavaros a Sajó vize, nem tiszta – 7 526

3. Gyimesi György: Kecy a balast. Nič iné. SaS nevie vysvetliť zlyhanie pri obhajobe národnoštátnych záujmov SR (Baromság és ballaszt. Semmi más. Az SaS nem tudja megmagyarázni, hogy nem védte meg a Szlovák Köztársaság nemzeti érdekeit - videó) – 903

4. Orosz: Mint tudjátok a komáromi kórház a megyénk tulajdona, melyet a cseh Agel vállalat bérel és üzemeltet – 763

5. Mózes Szabolcs: Cirkusz és PR-politika, valóságként eladott üres ígéretek – 753

NÉHÁNY RANDOM ÉSZREVÉTEL

Politikusaink úgy látszik, mintha teljesen más műsort néznének, mint a választóik.

1. Rigó Konrád posztolt egyet Ukrajna EU-csatlakozása kapcsán, állásfoglalásával még saját facebook-oldalán sem volt túl népszerű. Ukrajnáról többek között azt írta, az országot szabadnak és demokratikusnak tekintik. Ezt a nézetét valószínűleg a kárpátaljai magyarok nem fogják osztani. Bejegyzését mi is szemléztük, hogy eme remek gondolatok minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, követőink nem voltak túlságosan elragadtatva a Most-Híd platformelnökének szavaitól. Csak néhány hozzászólás facebook-oldalunkról:

- Ez a gazdinak szóló hűségnyilatkozat volt. Ne elemezzük! Nem nekünk szólt!

- Te meg a szemétdombra.

- Félő, hogy amíg ilyen alakok a szövetségben lesznek sokan távol maradnak az urnától!

- Te meg a zártosztályra...

- Ki ez a hülye gyerek?

- Te meg Leopoldovba Bélával együtt.

És ezek még a light-osabb hozzászólások...


2. A másik elkötelezett européer, a nyugatról beáramló vélemények "összefogásos" szócsöve, Mózes Szabolcs is megosztott néhány "bölcs" gondolatot az EU és Ukrajna kapcsán, melynek központi gondolata: 

Ukrajna az Európai Unióban - magyar érdek. Ha Ukrajna felvételt nyer az EU-ba, egy csapásra megoldódnak a kárpátaljai magyarok problémái is.

Na, jöjjön ide is néhány komment arról, mi a választók véleménye Mózes fenti gondolatairól:

- Maga egy okor

- Ukrajna,egy neonáci szellemmel fertőzött ország,ahol a kisebbség jogait sárba tiporják,ahogy tóciában is.Szégyen egy ilyen ország felvétele,és meg nagyobb szégyen,hogy vannak olyan politikusok aki ezt erőltetik!

- Mióta nincs a Bugár, ezek egyre sötétebbek.

- "A tagjelöltség azért is fontos, mert ezek után - ha EU-tagok akarnak lenni - az ukránoknak ki kell vezetniük a jogrendjükből a magyar kisebbséget hátrányosan érintő törvényeket. Anélkül nincs csatlakozás!" - Te hol élsz, Szabolcs? Szlovákia, Románia példája nem volt elég? Álmodozni lehet, de tudjuk, hogy az EU nagy ívben tojik az őshonos kisebbségekre.

- Honnan veszed ezt a baromságot. Az EU meg Ukrajna magasról leszarják a magyar kisebbséget. Ébredj már fel.


Az embernek néha az az érzése, hogy az Aliancia-Szövetség politikusai egy párhuzamos valóságban élnek, vagy csak simán hidegen hagyják őket a tények, tényleg nem tudom. De felmerül néhány kérdés:

Kinek politizálnak ezek? Kit/kiket akarnak megszólítani? Biztosan be akarnak jutni a parlamentbe, vagy a 3%-kal és a vele járó állami támogatásra hajtanak csupán? Mi a cél mindezzel? Újabb 4 évnyi dőzsölés? 

Mert valahogy nem ér össze a kereslet a kínálattal...  

HETI TOPKOMMENT

Simon Zsolt, a Magya Fórum elnöke aktivizálta magát, összeszedte minden "erkölcsösségét", és nekiállt kritizálni a kormányt, csatlakozva a "fasisztázók" táborához. Na, de mit szólt hozzá a közönség?

Képernyőfelvétel 1189 down

Tűpontos, nem?

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!