A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Cq5dam thumbnail cropped 750 422

Ferenc pápa köszönetet mondott a szeretetteljes magyarországi fogadtatásáért 2023. máj. 3.

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!

A történelmi és vallási gyökerek, valamint a népek közötti hidak nemzetéről beszélt Ferenc pápa magyarországi látogatását idézve az általános audiencián a Szent Péter téren szerdán, ahol megköszönte a hatóságok, a helyi egyház és a magyar nép szeretetteljes fogadtatását. 

Ferenc pápa kijelentette, három nappal magyarországi látogatása után ki akarja fejezni háláját mindenkinek, aki részt vett az út megvalósításában és kísérte őt imájával is. A hatóságokat, a helyi egyházat és a "bátor és emlékezetben gazdag" magyar népet említette. Hangsúlyozta, budapesti tartózkodása során minden magyar szeretetét érezte.

Az út két központi jelképének a gyökereket és a hidakat nevezte. Azt mondta, zarándokként érkezett a magyar néphez, melynek történelmét, II. János Pál pápa 1996-os magyarországi látogatása első beszédének szavait idézve, szentek és hősök, alázatos és dolgos emberek határozták meg.

"Így igaz: sok egyszerű és dolgos embert láttam, akik büszkén őrzik a saját gyökereikhez való kötődést" 

- jelentette ki az egyházfő.

Úgy vélte, az egyház tagjaival és a fiatalokkal tartott találkozókon elhangzott tanúságtételek rámutattak, hogy a gyökereket mindenekelőtt a szentek képviselik: a szentek, akik életüket áldozták a népért, a szeretet evangéliumát hirdették, fényt adtak a sötétség pillanataiban. 

Hozzátette: 

a múlt szentjei segítenek ma is a csüggedéssel és a holnaptól való félelemmel szemben, nem felejtve, hogy Krisztus a jövőnk 

- idézte Ferenc pápa a magyarországi látogatás mottóját.

Kifejtette, a magyar nép szilárd keresztény gyökereit próbára tették, a magyarok hite tűzpróbát állt ki. A huszadik század ateista üldözésekről beszélt, a meggyilkolt vagy szabadságuktól megfosztott püspökökről, szerzetesekről, világiakról.

Hozzátette, a kommunista elnyomást a nácizmus, a zsidók deportálásának tragédiája előzte meg. "Abban a borzalmas népirtásban sokan kitűntek ellenállásban és az áldozatok védelmében, és ez azért volt lehetséges, mert a közös együttélés gyökerei szilárdak voltak. A hit és a nemzet kötelékei így segítettek a szabadság visszatérésében" - hangoztatta.

A fiatalokkal a Papp László Budapest Sportarénában és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott találkozókat idézve, Ferenc pápa kijelentette, 

hogy Európát a "gyökerek elfojtása" jellemzi, 

melyben az érzéstelenítőként ható fogyasztási láz, az anyagi javakkal való megelégedés uralkodik, melyben az emberek elfelejtik a múltat, és egyénre szabott jelenben lebegnek.

"Egész Európa válságban van a másikkal való törődés, a közösség érzése, a közös álmok szépsége és a népes családok megteremtése terén" - szögezte le.

Ferenc pápa kijelentette, Magyarország rendkívüli elkötelezettséget mutat a "jövőbe vezető hidak" építésében is: a környezet és a fenntartható jövő iránti gondoskodást említette, valamint a generációk közötti hidak kiépítését, idősek és fiatalok között, ami mindenki számára elengedhetetlen kihívásnak számít. 

Beszéde végén emlékeztetett, hogy május eleje van, és a magyarok nagyon tisztelik Isten anyját, Szűz Máriát, akinek Szent István király felajánlotta az országot.

"A magyarok királynőjére bízzuk tehát ezt a kedves országot, a béke királynőjére bízzuk a hidak építését a világban, a mennyek királynőjére, akihez ebben a húsvétot követő időszakban imádkozunk, bízzuk a szívünket annak érdekében, hogy Isten szeretetében gyökerezzen" 

- jelentette ki Ferenc pápa.



mti


nyitókép: Vatican News

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!