ZSÍR

Fesztiválozás - politika nélkül 2025. aug. 13.

Ha valaki figyeli az elmúlt hónapok magyar közéletét, azt láthatja, hogy szinte már a toalettpapír kiválasztása is politikai kérdés lett. Kis túlzással. Viszont a szórakoztatóiparban is megjelentek azok a véleményformálók, akik szinte kötelező programpontként szidják az regnáló kormányt. És még csak nem is kell ehhez magyarnak lenniük.

Majka miniszterelenököt lelövős performanszától volt hangos sokáig a magyar sajtó. A jobboldali média – teljesen értehtő módon – hosszasan rágódott az egyébként tényleg vérlázító „gegen”, ahogy azt maga Majoros elvtárs nevezte. Hogy mennyire volt hétköznapi geg, mennyire volt művészi önkifejezés, azt döntse el mindenki a saját ízlése szerint, az viszont sokatmondó, hogy több korábbi szponzora is szerződést bontott az ózdi rapperrel. Persze lehet ilyenkor mondani, hogy kiadták az ukázt a Karmelitában, de tegyük a kezünke a szívünkre, nem épp jó reklám a cégünkre nézve egy olyan előadót szerződtetni, aki bárkinek a meggyilkolására bujtogat. 

Lehetne beszélni Krúbi végtelenül kínos performanszairól (néhány éve Gombaszögön is), de a Carson Coma, a Beton.Hofi, az Esti Kornél vagy a Pogány Induló nevét idecitálni, de a lényeg egy és ugyanaz: 

a fiatalokat fanatizálják és vernek éket ember és ember közé is.

Az ilyen zenekarokat, előadókat messziről elkerülök, mivel teljesen más zenei közegben mozgok. A metalt sokan agresszív és durva, néhányan talán még félelmetes műfajnak is tartanak. Egyet azonban elmondhatok: egy-egy deklaráltan politikus zenekart leszámítva nem igazán találkoztam még aktív agitációval a koncerteken. 

Az általam legjobbnak tartott, idén 13. alkalommal meglátogatott csehországi Brutal Assault fesztiválon a korábbi években sok mindennel találkoztam már. Az orosz-ukrán háború kitörése kapcsán több zenekar is ukrán zászlóval fejezte ki a szolidaritását, és csak a holland Ashpyx zenekar kezdett aktív, gyomorból jövő putyinozásba. Akkor sokan ott is hagytuk őket, hiszen 

mi a zenéjükért, nem pedig a véleményükért fizettünk be a fesztiválra. 

Az általam egyébként nagyra értékelt banda múlt heti fellépése viszont teljesen politikamentes volt, ahogy annak lennie kell. Persze nem tud az ember haragudni a valóban érintettekre: az ukrán Jinjer együttes viszont annyira visszafogottan emlékeztette 2022-ben az embereket arra, hogy megtámadták a hazájukat, hogy az teljesen rendben volt – az Asphyx korábbi gyomorforgató kirohanásaihoz képest meg pláne.

Az agitáció egy másik fajtája, az LMBTQ-érzékenyítés korábban szintén megjelent egy-egy zenekar előadása kapcsán. A fesztivál szervezői a tolerancia és az elfogadás jegyében a náci karlendítésen kívül gyakorlatilag bármit engednek a színpadon és a közönség soraiban. Ezt idén láthattuk is, hiszen egy magát übermenschre ivő illetőt ki is dobtak a fesztivál utolsó előtti napján a biztiboyok náci jelszavak kiabálása és karlendítés miatt – nagyon helyesen. De visszakanyarodva az LMBTQ-ra: tavaly volt olyan zenekar, amelyiknek az énekesnője kiselőadásba kezdett két dal között a transzszexuálisokat éltetve. Nem sokan maradtak a koncert végéig. 

A metalos közönség egyszerűen nem vevő erre. 

Na nem azt mondom, hogy ne lennének női ruhába öltözött férfiak vagy épp a saját nemükhöz vonzódó emberek a közönség soraiban, mivel vannak. Előbbiek leginkább poénból (a fesztiválok már-már kötelező eleme a vicces jelmez), utóbbiak pedig teljesen nyugodtan, mert senkit sem zavar a másságuk.

Eleve a metal közösség sorain belül rengeteg meleg embert ismerünk, kezdve Rob Halforddal, a metal istenével, a Judas Priest énekesével, de ott van Paul Masvidal, a technikás, jazzes metal Cynic énekes-gitárosával. De megemlítheném Keith (Mina) Caputot, a Life Of Agony énekes(nőj)ét, aki épp tavaly jött rá arra, hogy átverték éveken át azzal, hogy nővé operáltatta magát, most meg szeretne ismét férfiként élni. 

És tudják, mit figyelmtem meg? Idén nem volt a fesztiválon sátra a Soros György által pénzelt, leginkább bármi és minden iránt érzékenyítő Amnesty Internationalnak, és hipp-hopp, a színpadi agitáció is elmaradt! Nem prédikált senki sem a színpadon, nem skandálták, hogy Fuck Putyin (Babiš, Bolsonaro, Orbán – szabadon variálható). De nem volt drag-queen show sem (mondjuk az korábban sem). 

Az emberek beérték zenével, kedvenceik és újonnan felfedezett kiváló zenekarok színpadon nyújtott teljesítményével. És valahol mind tudjuk, hogy ez így van jól, így helyes. 

Az ember fesztiválozni azért megy, hogy kikapcsolódjon, hogy pár napig kiszakadjon a valóságból, a hétköznapok nyűgjéből. Nem hiányzik oda az, ami egyébként is ömlik rá a médiából, a sorozatokból, könyvekből, és immár a videójátékokból is. Ám jó hír, hogy ezek újabban sorra nagyot is buknak, ahogy a propagandára nem kíváncsi emberek kihátrálnak mögülük. 

És igen, mi vagyunk a csendes többség.