CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Fico: Amíg én vagyok a szlovák kormány élén, Ukrajna nem lesz NATO-tag
2024. okt. 7.
Robert Fico interjút adott az RTVS O 5 minút 12 című műsorának, amivel valószínűleg ismét kivágta a biztosítékot a progresszíveknél, de minden bizonnyal Zelenszkij se lett túl boldog tőle, feltéve, ha halott róla, ugye. A szlovák kormányfő azt találta mondani amit Orbán Viktor megint csak elmondott már előtte, hogy
„Amíg a szlovák kormány élén állok, a kormányzópárt elnökeként az irányításom alatt álló parlamenti képviselőket arra utasítom, hogy soha ne járuljanak hozzá Ukrajna NATO-csatlakozásához”.
Fico a szlovák és az ukrán kormány mára tervezett együttes ülésének célkitűzéseivel összefüggésben már a csütörtöki pozsonyi sajtótájékoztatón is kijelentette: minden háború a tárgyalóasztaloknál ér véget, és már kezd bebizonyosodni azoknak a szavaknak az igazságtartalma, hogy ezt a konfliktust katonai úton nem lehet megoldani.
Ha a libsik bevették az idegnyugtatót, és minden rendben, akkor már elárulhatjuk azt is, hogy a kormányfőnek volt még egy hajmeresztő kijelentése (mármint a ruszofóbok számára), mégpedig:
a háború befejezése után helyre kell állítani a kapcsolatokat Oroszországgal.
„Amennyiben a háború ennek a kormánynak a mandátuma idején ér véget, mindent meg fogok tenni a gazdasági és a sztenderd kapcsolatok helyreállításáért. Európának szüksége van Oroszországra, és természetesen Oroszországnak is szüksége van az Európai Unióra” – szögezte le Robert Fico.
tasr/mti/P7