ILLIBERÁLIS
Fico bekeményít a NATO-csúcs előtt: Nem kérünk a háborús hitelekből, a népszavazás csak felesleges luxus
2026. jún. 29.
A jövő héten asztalhoz ülnek a legfőbb szlovák közjogi méltóságok, hogy véglegesítsék a kormány álláspontját a júliusi, ankarai NATO-csúcstalálkozóra. A téma nem más, mint az Ukrajnának szánt újabb katonai segélycsomag. Robert Fico miniszterelnök azonban már most világossá tette: esze ágában sincs hozzájárulni ahhoz, hogy Szlovákia újabb kötelezettségeket vállaljon a háború finanszírozásában.
Robert Fico az STVR Szombati párbeszédek című politikai vitaműsorában robbantotta a bombát, ahol kifejtette: a kulisszák mögött egy újabb, gigantikus méretű katonai és pénzügyi mentőöv terve körvonalazódik Kijev számára.
„Tudjuk, hogy az Európai Unió már jóváhagyott egy 90 milliárd eurós hitelt, amelyből Szlovákia kimarad, mivel ezek a pénzek tisztán a háború eszkalációját szolgálják. A jövő héten viszont a védelmi miniszter bevonásával kell döntenünk arról a javaslatról, amely az ankarai NATO-csúcson egy újabb, éves szintű, masszív katonai segélyről határozna. Itt már tízmilliárdos tételekről beszélünk”
– mutatta be a helyzetet a kormányfő. Fico szerint a 90 milliárdon felüli újabb összegek pumpálása semmi másra nem jó, mint a vérontás meghosszabbítására.
A miniszterelnök leszögezte: a jövő heti egyeztetéseken úgy alakítja a mandátumot, hogy az Ankarába utazó szlovák delegáció még véletlenül se bólinthasson rá a közös hitelfelvételekre.
„Nem akadályozhatjuk meg, hogy más országok összeadják a pénzt a háborúra. De a Szlovák Köztársaság a béke pártján áll. Ezért mondom ezt ki időben: nem fogjuk Szlovákiát belerángatni ezekbe a háborús hitelekbe” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a javaslat a V4-es partnereit is komolyan nyugtalanítja.
Fico arra is figyelmeztetett, hogy a konfliktus már rég túlmutat az orosz-ukrán határokon. Úgy véli, azáltal, hogy a nyugati országok csúcstechnológiás fegyvereket szállítanak Ukrajnába – ráadásul olyanokat, amelyeket külföldi, nyugati szakértőknek kell kezelniük a helyszínen –, a nemzetközi feszültség a pattanásig feszült. Ha ez így folytatódik, Moszkva kemény megtorló csapást mérhet, ami beláthatatlan következményekkel járna.
„Én maradtam az utolsó olyan miniszterelnök az Európai Unióban, akinek közvetlen kapcsolata van Zelenszkij és Putyin elnökhöz is. Mi a párbeszédet támogatjuk, nem a fegyverkezést” – húzta alá.
A miniszterelnök nem rejtette véka alá a véleményét a Peter Pellegrini által július 4-re kiírt népszavazásról sem. Felesleges, drága luxusnak tartja, amely csak eltereli a figyelmet a valódi világpolitikai válságokról. Bár senkit sem beszél le a részvételről, ő maga otthon marad.
Mint ismert, a polgárok arról dönthetnek majd, hogy eltöröljék-e a politikusoknak (köztük magának Ficónak) járó életfogytig tartó járadékot, illetve visszaállítsák-e a Speciális Ügyészséget és a NAKA-t. A referendumot a Demokrati párt kezdeményezte, ám a kormány előrehozott választásokra vonatkozó harmadik kérdését az államfő alkotmányellenesnek nyilvánította.
A belpolitikai fronton Fico igyekezett hűteni a kedélyeket: kijelentette, hogy a jövő évi költségvetés elfogadását nem fogják összekötni a kormány iránti bizalmi szavazással. A koalíció célja a stabil büdzsé minél gyorsabb – akár szeptemberi – elfogadása.
A miniszterelnök mellesleg eldicsekedett azzal is, hogy Szlovákia államadóssága 27%-kal alacsonyabb az euróövezet átlagánál. Szóba került a vitatott tranzakciós adó esetleges eltörlése is, ám ehhez előbb elő kell teremteni azt a 400-500 millió eurót, ami így kiesne a kasszából.
Végezetül a koalíciós belső feszültségekre reflektálva küldött egy finom selyemzsinórt a nemzetieknek: kijelentette, hogy ha az SNS nem tud dűlőre jutni saját környezetvédelmi miniszterével, Tomáš Tarabával, akkor a minisztert le fogják cserélni. Bár Tarabát szakmailag elismeri, a tárca az SNS felségterülete, így oldják meg maguk a problémát.
Ami pedig az őszi önkormányzati és megyei választásokat illeti, Fico optimista: a cél az, hogy a koalíció egy-egy erős, közös jelöltet állítson csatasorba az ellenzékkel szemben, a pozsonyi főpolgármesteri székért függetlenként induló Jozef Ráž jelenlegi közlekedési minisztert pedig maximálisan támogatja a baloldal.
Tell Vilmos



