
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Fico egy lépést hátrál a külpolitikai irányultság kérdésében
2025. febr. 4.


Egyre fogy a levegő Robert Fico körül, hiszen a koalíciós partnerei éppen azzal szórakoztatják magukat és az ellenzéket (miközben a miniszterelnökre épp ráhozzák a frászt), hogy kibaszósdit játszanak: hol önként távoznak képviselők, hol kizárják soraikból azokat, a lényeg viszont az, hogy fogyóban a kormányzóképességet jelentő parlamenti többség. És ha még ez nem lenne elég, az ellenzék a liberális sajtóval karöltve egy hazugságkampánnyal hecceli az ország lakosságát a kormány ellen.
Nem kell persze félteni Robert Ficot, eléggé dörzsölt, öreg róka ő már ahhoz, hogy pontosan érzékelje, mikor jön el az a pillanat, amikor egyet hátrafelé kell lépnie. Na nem úgy, ahogy azt Šimečka úrék elképzelték, nem mond le, nem lesznek előrehozott választások (legalábbis most még nem). Ehelyett Peter Pellegrini köztársasági elnökkel karöltve kerekasztalhoz szerette volna ültetni az ellenzék pártvezéreit, hogy közölje velük,
Szlovákia számára nincs más út az EU- és NATO-tagságon kívül.
De ahogy az várható volt, sem a Progresszív Szlovákia, sem az SaS libsijei nem voltak hajlandók egy asztalhoz ülni Ficoval, aki köszönte a magas labdát, egyből le is csapta: ez is csak azt bizonyítja – mondá ő –, hogy az ellenzéket nem érdekli a kormányfő mondandója, ők csak a saját narratívájukat (értsd: hazugságukat) kívánják szajkózni, hogy továbbra is hergelhessék a tömeget, hátha lemond a Smer elnöke.
Fico ráadásul bedobott megint egy zseniális politikai atombombát (szerencsére már nem magyar kártyával játszik), miszerint
a külügyi kérdésekről a három legfőbb közjogi méltóságnak kellene egyeztetnie havonta, illetve a parlamenben előre egyeztetni a kormánynak az ellenzékkel.
A miniszterelnök javaslata több szempontból is figyelemreméltó, hiszen látszólag a kormányzás demokratikus jellegét erősítené azáltal, hogy a döntést decentralizálná a három legfőbb közjogi méltóságra (köztársasági elnök, miniszterelnök, házelnök), akik tulajdonképpen mind az ő holdudvarához tartoznak jelenleg, de azzal is, hogy a parlament szintjére tolná az egyébként minisztériumi feladatkört. Az ötlet fonákja is kettős: ha az első verzió érvényesül, akkor tulajdonképpen semmi sem változik, ha a második, ott is csak olyan nagy vonalakban tudná a parlament megszabni Szlovákia külpolitikai mozgásterét, ami valójában semmit sem jelent. Pestiesen szólva: nesze semmi, fogd meg jól!
És igazából itt jön Fico politikai éleslátásának a legfőbb bizonyítéka. Egy olyan gesztust gyakorol ezzel a szimbolikus lépéssel, amivel választókat állíthat maga mellé, (számára) kedvező esetben pedig potenciális koalíciós parterekkel bővítheti az egyébként nem túl hosszú listáját a jegyzetfüzetében.
Ez pedig egyre égetőbb feladat, hiszen a korábbi partnereit mind elégette (szinte szó szerint): ma már csak rossz emlék a HZDS és a Most-Híd, a Sieť úgy tűnt el a történelem szemétdombján, mintha sohasem létezett volna; a mostaniak közül pedig az SNS számára távoli ábránd a parlamenti küszüb elérése, az előző választás során királycsinálóvá előlépő Hlas pedig ideolgiailag bármikor húzhat egy (annyira nem is) váratlant, és a progresszívek oldalán találhatja magát.
Mi marad akkor Ficonak? A dolgok jelen állása szerint Vladimír Mečiar sorsa: nyerheti sorba a választásokat, de kormányt nem fog tudni alakítani,
hiszen az elmúlt évtizedek erőből politizálása felemésztette a baloldali konkurenciát (beolvadtak a Smer szavazótáborába), a liberális és jobboldali konkurenciát pedig oly mértékben elidegenítette, hogy pártelnök legyen a talpán, amelyik meg meri kockáztatni a Ficoval való közös kormányzást (lásd Bugár elvtárs és a Vágó-Híd) esetét.
Sok választása tehát nincs Ficonak, aki lassan egyedül marad a magát patriótának nevező oldalon: vagy összeál a fasisztoid Kotleba-szökevényekkel (amihez nagyon nem fűlik a foga), vagy a KDH-t próbálja magához édesgetni. Egyik opció sem kecsegtet túl sok valóságalappal, már ha a jelenlegi parlamenti pártokat vesszük számításba – és Szlovákia e téren mindig tud meglepetéssel szolgálni egy-egy főnixként feltámadó, hosszú ideje a bejutási küszöb alatt lévő, vagy épp a semmiből feltűnt, külföldi pénzen felfuttatott párttal.
Mindenesetre egy roppant érdekes időszak áll előttünk, ahol Robert Fico új arcát is megismerhetjük: azt, amelyik nem erőből, hanem kompromisszumok mentén kezd el politizálni. Vagy pedig hamarosan tőle is meghallgatjuk, hogy s pánom Bohom, idem od vás...

Jancsó Péter


