ILLIBERÁLIS
Fico idén is ott lesz a moszkvai díszszemlén
2026. márc. 16.
Robert Fico miniszterelnök videóüzenetben tette egyértelművé: 2026-ban is részt kíván venni a nácizmus felett aratott győzelem 81. évfordulójának moszkvai ünnepségein.
A kormányfő a bejelentést tudatosan a médiának is címezte:
„Előre bejelentem, hogy a média felhasználhassa ezt: május 9-én részt veszek a győzelmi ünnepségeken Moszkvában” – fogalmazott pártja YouTube-csatornáján közzétett videójában.
Keleten és Nyugaton is emlékezik
Fico hangsúlyozta, hogy programja során az egyensúlyra törekszik a történelmi emlékezet terén. Tájékoztatása szerint alig egy hónappal a moszkvai út után, június 6-án Normandiába utazik, hogy lerója kegyeletét a második front megnyitása és a partraszállásban részt vett katonák emléke előtt.
Folytatódik a tavalyi gyakorlat
A szlovák miniszterelnök döntése nem előzmény nélküli: tavaly, a kerek 80. évfordulón is jelen volt a Vörös téren tartott katonai díszszemlén, ahol 2025. május 9-én többek között a szerb elnök társaságában követte az eseményeket.
Piros 7es



