
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Fico kijelentése lángra lobbantotta a vitát Szlovákia neutralitásáról
2025. jún. 26.
Robert Fico szlovák kormányfő pár nappal ezelőtt tett kijelentése alaposan felkavarta a kedélyeket a balliberális médiában és közvéleményben.
A kormányfő arról beszélt, hogy Szlovákiának jót tenne egyfajta „függetlenség”, szó szerint úgy fogalmazott, hogy „Szlovákiának illene a függetlenség”. Ami vélhetően a katonai blokkoktól való némi távolságtartást jelentene.
A liberális sajtó azonban azonnal pánikreakcióval válaszolt, az Európai Unió és a NATO elhagyásának rémképével riogatva – holott Fico ilyesmit nem mondott.
A szlovák miniszterelnök homályos megfogalmazása arra utalhat, hogy országa számára előnyös lenne (talán anyagilag is), ha nagyobb mozgásteret biztosítana magának a nemzetközi szövetségi rendszerekben.
Bár konkrétumokat nem említett, kijelentése heves vitát robbantott ki.
A kijelentése mégis, már önmagában az, hogy ez egyáltalán elhangzott, üdvözlendő fejlemény: a téma végre a közbeszéd része lett, és elindult a gondolkodás az esetleges jövőbeni kilépésről a NATO kötelékéből.
ndrej Danko, a parlament alelnöke a kabinet közismerten szókimondó és néha talán túlzottan is őszinte politikusa az egyik televíziós (podcastos) interjúban ki is fejtette álláspontját ez ügyben.
A videó (hanganyag) ITT tekinthető meg.
A szlovákul elhangzottakat magyarra fordítva Danko úgy fogalmazott, hogy támogatja a függetlenség gondolatát, és csak idő kérdése, hogy valaki népszavazást kezdeményezzen ez ügyben. De azt is hangsúlyozta, hogy ez jogilag kényes kérdés, hiszen a nagyhatalmak garanciáira is szükség van hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem azonnali NATO-kilépésről van szó, hanem egy hosszú távú lehetőségről. Danko szerint a globális katonai és geopolitikai változások, valamint a NATO lehetséges átalakulása miatt is ez az opció az asztalon marad. Anyagi szempontból pedig akár előnyös is lehet az ország számára a távozás a katonai szövetségből, de ezt aktuálus hatastanulmánnyal kell igazolni, amihez hasonlót analízis elkészítésében annó (a belépés idején) ő is részt vett a védelmi tárca fiatal munkatársaként.
Fico kijelentése és Danko nyilatkozata egyértelműen új fejezetet nyitott Szlovákia külpolitikai diskurzusában. A kérdés most az, vajon a függetlenségre való törekvés puszta retorika, vagy egy új stratégiai irány előszele?
Egy azonban biztos: a téma még rengeteg ádáz vitát fog szülni a nemzeti-szuverenista és az atlantista-globalista blokk között.
(Nyitókép: 8 sidor)

Králik Róbert
