CSAK A KEZÉT FIGYELD!

Fico kormánya szerint a magyar földek már 1945-ben az államéi lettek – aki még mindig tapsol, az ezt is magyarázza meg 2026. jún. 22.

A szlovák kormány elutasította azt a petíciót, amely azt követelte, hogy végre állítsák le a háború utáni földelkobzásokra épülő mai joggyakorlatot. A hivatalos válasz alapján a kabinet lényegében azt az álláspontot képviseli, hogy az egykori magyar és német tulajdonban lévő mezőgazdasági földek már 1945. március 1-jén az államra szálltak át – függetlenül attól, hogy a konfiskációs eljárás valójában lezárult-e.

A több mint nyolcezer ember által aláírt petíciót a kormánynak, a parlamentnek és Peter Pellegrini államfőnek címezték, végül azonban a kormányhivatal válaszolt, és minden érdemi követelést elutasított.

A válasz legfontosabb eleme az a jogi érvelés, amely szerint a jelenlegi eljárások valójában nem újabb elkobzások, hanem pusztán az ingatlannyilvántartás "helyesbítései". 

Magyarán: 

az állam szerint ezek a földek már régen is az övéi voltak, most csak papíron teszik rendbe azt, ami szerintük mindig is így volt.

A petíció kezdeményezői szerint ez az érvelés rendkívül veszélyes, mert figyelmen kívül hagyja azt a kérdést, hogy a negyvenes években egy adott elkobzás egyáltalán jogszerűen lezajlott-e, vagy az érintetteket értesítették-e róla. Ha a kormány logikáját elfogadjuk, akkor elegendő arra hivatkozni, hogy egy föld valaha magyar vagy német tulajdonban volt, és máris megnyílhat az út az állami igény előtt.

Ahogy fogalmaznak:

"A kormány azt a látszatot akarja kelteni, hogy itt nem tulajdonátruházásról van szó, hanem csak a valójában állami tulajdonban lévő telkek nyilvántartásának pontosításáról."

A kormányhivatal egy másik érve talán még meghökkentőbb. Eszerint diszkriminációt jelentene azokkal a magyar és német személyekkel szemben, akiknek vagyonát annak idején sikeresen elkobozták, ha a félbemaradt eljárásokat ma már nem fejeznék be. Vagyis a logika szerint nem az a probléma, hogy hetven-nyolcvan év után is elkobzások következményeit próbálják érvényesíteni, hanem az, ha ezt nem mindenkinél teszik meg.

A kezdeményezők szerint ez gyakorlatilag egyenlőségjelet tesz a múltbeli és a jelenlegi konfiskációk közé.

Szerintük az érvelés ráadásul egy különösen nyugtalanító precedenst is teremthet. Ha elegendő arra hivatkozni, hogy egy vagyon a törvény erejénél fogva valamikor az államra szállt volna át, akkor ugyanez a logika akár olyan zsidó tulajdonokra is alkalmazható lenne, amelyeket a második világháború idején el akartak kobozni, de a tulajdonjog-változást végül nem jegyezték be.

Ezért teszik fel a kérdést:

"Valóban azt szeretnénk, hogy a konfiskációs eljárások befejezése után a náci arizációs gyakorlatot is folytassa az állam?"

A vita tehát messze nem pusztán történelmi kérdés. Az érintett földek jelentős részét azóta örökösök szerezték meg, másokat adtak-vettek, egyes területek pedig már cégek tulajdonában vannak. A kormány most mégis olyan jogértelmezést képvisel, amely szerint mindez másodlagos lehet, ha egyszer 1945-ben magyar vagy német volt a tulajdonos.

Mindez különösen kellemetlen fényt vet arra a politikai valóságra, amelyben számos felvidéki magyar még mindig meggyőződéssel állítja, hogy Robert Fico kormánya a magyar közösség érdekeit is képviseli. A mostani hivatalos álláspont alapján azonban inkább úgy tűnik, hogy amikor a Beneš-dekrétumok örökségéről van szó, a régi reflexek továbbra is fontosabbak, mint a jogbiztonság vagy a tulajdonhoz való jog. Aki ezt is képes sikertörténetként eladni, annak valóban rendíthetetlen a hite.



Mandiner/P7

Nyitókép: tasr