CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Ficoék elhalasztanák az önkormányzati választásokat - spórolásra hivatkozva
2025. aug. 28.
Furcsa az időzítés, nem vitás: a kormányzó koalícióban egyre nyíltabban vetődik fel, hogy eltolnák a jövő évre tervezett önkormányzati választásokat. A Smer–SD elismerte, hogy a kérdés napirendre kerülhet a koalíciós tanács ülésén. Az ellenzék szerint azonban ez nem más, mint a vereségtől való félelem leplezett beismerése.
Ľubica Končalová, a Smer–SD szóvivője közölte: a téma a következő koalíciós tanács ülésén is szerepelhet, amikor a parlamenti programot vitatják meg. A kormánypárt hivatalosan azzal indokolja a halasztás lehetőségét, hogy így
egyszerűbb és „átláthatóbb” lenne a választások lebonyolítása. Ráadásul komoly pénzeket is meg lehetne spórolni az összevont választásokkal.
Az ellenzék viszont teljesen másképp látja a dolgot. Természetesen.
Jaroslav „Úristen, Very Big” Naď, a Demokrati vezetője szerint a lépés valódi oka az, hogy a koalíció tart az ellenzék megerősödésétől:
Meg akarják hosszabbítani a polgármesterek mandátumát – de nem konszolidációs célból. Egyszerűen félnek, mert tudják, hogy az emberek először a helyi választásokon adnának nekik kemény pofont.
Mondja ezt az a politikus, aki annyira népszerű volt védelmi miniszternek, hogy jelenleg a parlamenten kívülről ugat bele a nagyok dolgába.
Michal Šimečka, a Progresívne Slovensko (kár a magyar nevet leírni...) elnöke még élesebben fogalmazott:
Fico retteg a választóktól. A koalíció már nem tud mit felmutatni: gazdasági válság, korrupció, elégedetlenség. Ezért halogatnák a választásokat. Kérem a miniszterelnököt, hagyja abba ezt az őrült ötletet, és garantálja a demokratikus választási jog tiszteletben tartását.
Ja. Fico. Retteg. Én meg Madagaszkár királynője vagyok. Ne röhögtess! Ez a csóka csak egy lépésre van Márki-Zay Pétertől, az beszél(t) ilyen blődségeket miniszterelnök-jelölt korában. Bele is bukott a szája tátogatásába.
A Demokraták viszont rámutattak egy lényeges problémára Fico felvetése kapcsán:
a polgármesterek mandátumának meghosszabbítása csak alkotmánymódosítással lehetséges,
amihez legalább 90 képviselő támogatása kellene. Ez viszont korántsem biztos, hogy megvan a koalíciónak. Sőt, a 76 is csak nagy nehézségek árán lett meg a téli-tavaszi koalíciós válság idején.
A kérdés tehát még nyitott, de egyre élesebb vitát vált ki. Az ellenzék biztos benne, hogy a választások halasztásának pusztán politikai okai vannak, és minden fórumon támadni fogja a tervet. Mert hát mi mást tehetne? Érdemben még semmihez sem szóltak hozzá, csak támadtak. A koalíció pedig – miközben nyilvánosan a „konszolidáció” szót ismételgeti – valójában időt próbál nyerni, hátha talál valamit, amivel ismét magához édesgeti a szavazók többségét.
Jancsó Péter



