
7832
Filmsorozat készült a kommunisták által meggyilkolt Brenner Jánosról
2023. ápr. 20.
A kommunista rezsim bűnei még mindig csak egy viszonylag szűk kör számára ismertek, hiszen az egykori pártállam nem büszkélkedett el a valójában szégyellni való tetteivel, mint amilyen a katolikus papok meggyilkolása volt.
Az 1957-ben megyilkolt, majd 2018-ban boldoggá avatott Brenner János atya történetét bemutató filmosrozatot a HírTv tűzte műsorára. A nyolcrészes széria első részét április 24-én sugározzák majd Legyetek szeretettel címmel, míg a további részek hétköznap esténként érkeznek.
A sorozatot egy vlogger, Darvasi Áron szemszögéből követhejük végig, aki a kommunisták által meggyilkolt Brenner szülőhelyére utazik, hogy feltárja a pap történetét.
A főként zalaegerszegi színészek mellett a filmben feltűnik többek között Szamos Zsófi, Csőre Gábor és Lőte Attila is.
Forrás: Mandiner
Nyitókép: Weöres Sándor Színház

