
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Forró Krisztián: Magyar anyanyelvű gyerekek magyar iskolába járjanak!
2023. ápr. 21.
„Magyar anyanyelvű gyerekek magyar iskolába járjanak” – írja Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a szociális médiában közzétett videó mellé.
Ám a három ok közül, amit felsorol – miért érdemes magyar iskolába járni –, a harmadik igencsak gyenge lábakon áll.
A lényege: piaci szempontból miért érdemes magyar iskolába adni a gyereket. Mint kiderül, így megnyílik előtte a 10 millió főt számláló magyarországi piac.
Ha az iskolában szlovákul is megtanul, az már 5+10 millió, nem beszélve a szlovákhoz hasonlító szláv nyelvekről, tehát azt nem mondhatja senki, hogy nincs igaza Forró Krisztiánnak.
Mégis, már itt tartanánk, hogy pusztán piaci alapon is lehet amellett érvelni, miért legyen/maradjon egy felvidéki magyar leszármazotta is magyar? Ennyi erővel egy szlovák gyermeket is adhatnának magyar iskolába, nála is érvényesülne a +10 milliós piaci érv, de ha csak erről van szó, kezdhetné mindenki egyből a milliárdokat felvonultató angollal.
Távol álljon tőlünk a durrbele-optimizmus, meglehet, valóban itt tartunk, ilyen kampányfogásokra van szükség, de ezt nagyrészt magunknak és az elmúlt évtizedek felvidéki magyar „politikájának” köszönhetjük.
Akárhogy is, ezen a Szövetség fizetett kampány- és kommunikációs szakemberei finomíthattak volna.
nyitókép: Forró Krisztián/facebook
