
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Franciaország jódtablettákat küld Ukrajnának
2022. márc. 7.
Franciaország különböző egészségügyi termékeket, köztük jódtablettákat küldött Ukrajnának az orosz hadsereggel szembeni harcok során esetlegesen bekövetkező nukleáris baleset okozta vészhelyzet esetére - jelezte vasárnap Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter.
A külügyminiszter megerősítette azt is, hogy vasárnap délután Emmanuel Macron francia államfő ismét beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel "a nukleáris védelem szavatolása" érdekében.
A csaknem kétórás megbeszélésen a francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint Emmanuel Macron a zaporizzsjai nukleáris erőműnél péntekre virradóra történt bombázást követően "súlyos aggodalmának" adott hangot az ukrajnai atomerőművek biztonsága miatt. Az orosz elnök kijelentette, hogy nem áll szándékában megtámadni atomerőműveket, és kész tiszteletben tartani a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) az atomerőművek védelmét érintő rendelkezéseit - olvasható a francia elnöki közleményben, amely szerint Putyin beleegyezett abba, hogy
"a NAÜ, Ukrajna és Oroszország között párbeszéd kezdődjön az erőművek biztosításáról".
Jean-Yves Le Drian arról is beszélt, hogy hisz Ukrajna végső győzelmében, de tart attól, hogy az ukrán nagyvárosok orosz ostroma rombolással és civil áldozatokkal járhat.
"Előttünk van Groznij és Aleppó példája, ez fog most elkezdődni"
- hívta fel a figyelmet, az elmúlt évtizedekben az orosz bombázások által romba döntött csecsen és szíriai városokra utalva.
"Úgy vélem, hogy látni fogjuk Mariupolnál, amikor vége lesz a háborúnak, borzalmas lesz, és ott van Odessza és aztán Kijev"
- fogalmazott Jean-Yves Le Drian.
Az Elysée-palota szerint Emmanuel Macron úgy ítéli meg, hogy az orosz elnök "továbbra is nagyon eltökélt azon céljai elérésében, amelyeket nácitlanításnak vagy Ukrajna semlegesítésének nevez", valamint a Krím-félsziget és a Donyec-medence függetlenségének elismertetésében, ami pedig Párizs szerint "elfogadhatatlan az ukránok számára".
mti
nyitókép: bbc
