RIA-RIA
Gálfi Dalma nyolcaddöntős Oszakában
2025. okt. 14.
Gálfi Dalma bejutott a nyolcaddöntőbe a 275 ezer dollár (93 millió forint) összdíjazású oszakai keménypályás női tenisztornán.
A világranglistán 96. helyezett magyar játékos hétfőn kétszer is pályára lépett a selejtezőben, a japán Okamura Kjokát (187.) és az amerikai Taylor Townsendet (121.) legyőzve jutott fel a 32-es főtáblára. Kedden újabb amerikai teniszezővel, Alycia Parksszal (66.) csapott össze, pályafutása során először.
Gálfi előbb 0:1-nél bréklabdát hárított, majd a következő játékot fogadóként megnyerte, ez pedig elégnek bizonyult ahhoz, hogy 49 perc alatt behúzza az első játszmát, miután 4:3-as fórban az amerikai még egy fogadóelőnyét hatástalanította.
A 27 éves magyar teniszező a második szettben egyből elnyerte ellenfele adogatójátékát, s mivel ezután a saját szervái mögött mindössze nyolc labdamenetet veszített el - hatot akkor, amikor a mérkőzésért adogatott -, 1 óra 37 perc alatt lezárta az összecsapást.
Gálfi Dalmára a következő fordulóban a negyedik helyen kiemelt, korábbi US Open döntős kanadai Leylah Fernandez (27.) vár.
mti/P7
Nyitókép: Eurosport
Piros 7es



