ZSÍR

Gondolatok a könyv napján 2025. ápr. 23.

Április 23. Cervantes és Shakespeare halálának napja, illetve az UNESCO döntése értelmében 1995 óta a szerzői jog és a könyv világnapja. A wikipedia szerint a könyv világnapjának ötlete és dátuma egy katalán hagyományból ered, ahol április 23-án a férfi vörös rózsát ad a nőnek, aki ezt ajándékkönyvvel viszonozza. 

Mára igazi közhely, hogy keveset olvasnak az emberek. A felgyorsult világban nincs idő hosszan elmélyülni a cselekményben, gyors, minden idegszálunkat lekötő, azonnal ható szórakozásra vágyunk, hogy aztán a látottak/hallottak/olvasottak úgy menjenek el mellettünk, mint a tehervonat. Olvasni viszont nem ilyen, az nem egy popcornos mozi, nem üres befogadás, ahol kikapcsoljuk az agyunkat, és hagyjuk, hogy sodorjon minket az, amit nekünk adtak, hanem alkotó tevékenység. Együtt írjuk az olvasottakat az íróval. 

Az agyunk asszociál, képeket fest szavakból, sokszor éveken keresztül dolgozik bennünk egy-egy olvasmányunk, hogy a legváratlanabb pillanatben törjön elő az emlékeink mélyéről.

Már egészen kiskoromban megszerettem az olvasást. Nem is tehettem másként, szüleimtől ezt láttam. Igaz, édesapám csak Jaroslav Hašek legendás Švejk-jét olvasta, de azt minden télen. A mesekönyvek varázslatos világát fokozatosan felváltották a „kötelezők”, melyek közül nem sokban leltem élvezetet, bár Eger csillagai máig velem vannak, nem bírom őket elengedni. Viszont a szüleim polcain felfedezett indiánregények és Delfin-könyvek a vakációim csúcspontjai voltak. Szinte otthon éreztem magam a prérin végtelen síkságán, és Ábel mellé vágytam egy erdei viskóba. Rejtő Jenő képtelen kalandjai az idegenlégó és az óceánjárók matrózainak vidám hétköznapjaival ismertettek meg. 

A gimnázium évei alatt ugyan néhány „kötelező” egészen kellemes olvasmánynak bizonyult, hosszú időre J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című opusza varázsolt el, aminek hatására megismerkedtem a fantasy műfajával. Az egyetem a klasszikus és a kortárs irodalom mestereivel ismertetett meg, de hazudnék, ha nem csak azért olvastam volna végig mindent, hogy aztán ismét a fantasyk világába térhessek vissza. Ezt követően beszippantott Isaac Asimov világa, és a sci-fi felé fordult az érdeklődésem. H.P. Lovecraft, China Miéville, Cixin Liu, Dmitry Glukshovszky, John Scalzi, Richard Morgan, George R. R. Martin és társai mellé szép lassan odaértek a magyar és a világirodalom nagy szerzői is: Kosztolányi Dezső, Szerb Antal, Móricz Zsigmond, Murakami Haruki, Grendel Lajos, Zs. Nagy Lajos és sokan mások. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a skandináv krimi szerelmesévé váltam, majd a történelmi regények reneszánsza szippantott be. Szép lassan mindenevővé váltam, a próza mellett kedvet kaptam a verseskötetekhez is.

Az elmúlt tizenöt évben szinte alig telt el úgy nap, hogy ne olvastam volna legalább egy kicsit. 

Nem számít, hogy papíron vagy képernyőn, elektronikus könyvolvasón vagy mobiltelefon kijelzőjén olvasok, csak olvassak. Autóban már nem zene szól, hanem valamilyen hangoskönyv, elalvás előtt nem valamelyik sorozatot nézem (ó, az X-akták, hogy mennyire megnézné újra, ha nem épp valamelyik könyv elején-közepén-végén tartanék épp!), hanem olvasok. Ha utazok, olvasok, ha megérkezem, olvasok. Szinte megszállottja letem az előttem feltárulkozó világoknak. És amikor már azt hiszem, hogy mindent elolvastam már, amit érdemes, rengetg új, izgalmas könyvet fedezek fel. Újraolvasni a legutóbbi időkig nem is szántam el magam, mindig volt valami, amit feltétlenül magam mögött kellett tudnom. 

Persze voltak olyan szerzők, akiket sosem tudtam igazán megszeretni. Ilyen Stephen King is. Nem szeretem, de így is bőven tíz felett van a tőle elolvasott könyveim száma is. Volt olyan könyv, amit harmadik-negyedik nekifutásra olvastam el. Volt olyan, amit 10-20 oldalanként győztem le, volt olyan, amit alvás nélkül, egyik napról a másikra olvastam végig, mert végig kellett olvasnom. A rossz könyvek néha egészen szórakoztatóak, hiszen belőlük tanultam meg, hogyan nem szabad írni, mások, mint Christopher Moore azt mutatták meg, hogy nem kell félnem attól, hogy szabadjára engedjem a fejemben tomboló őrületet. Ha neki lehet, nekem miért ne lehetne, igaz?

És több tízezer olvasással töltött óra után most is azon jár az agyam, hogy érjen véget a mai ügyeletem, kezembe vehessem az épp aktuális olvasmányomat (Alastair Reynolds: Napok ​háza), és pár óra erejéig kiszakadjak a valóságból, utazzak a csillagok között, ismerjek meg érdekes gondolatokat és főleg: ismerjem meg magam. Mert az olvasás lényege ez, amit a híres Delphoi jósdára is felírtak a görögök – Γνῶθι σεαυτόν – gnosi se auton – ismerd meg önmagad. 

Végezetül a könyv világnapján mindenkinek azt kívánom, találja meg azt a könyvet, ami elvezeti önmagához! Olvassunk – az olvasás öröméért, mert olvasni jó.