LESZ, LESZ, LESZ

Gubík a Napunknak nyilatkozott 2024. aug. 5.

Ez lenne a híres B-terv?

Nem tudom, hogy ez B-terv, G-terv vagy a Lévai járás után L-terv-e. Ezt talán tőlük kellene megkérdezni. Szűkebb pátriám elnöksége úgy döntött, elébe megy a dolgoknak, és a nyári uborkaszezonban belök engem a mélyvízbe, azt üzenve a pártnak, megvan az emberük, aki jobb irányba terelné a dolgokat a Magyar Szövetségen belül.

Én még nem nyilatkoztam a jelölés elfogadását illetően, de a Felvidék.ma-nak adott interjúban, nyilvánvalóvá tettem, hogy ha úgy hozza a sors, készen állok. Tervem és programom ugyanis van arra nézve, hogyan szeretném csinálni.

...

Sok víz lefolyt a Dunán, mióta feltűnt a közéletben. Miért épp most kezdi fontolgatni, hogy beleáll a pártpolitikába?

Jogos a kérdés, hiszen az állampolgársági ügy óta tizenhárom év telt el. Ekkortájt, júliusban hoztam meg a döntést, amely szlovák állampolgárságom elvesztéséhez vezetett. Az állampolgársági törvény módosítása óta nyílt volna alkalom politikai belépőre, de nem éreztem igazán szükségét a politikai szerepvállalásnak. Most is úgy vagyok vele, hogy jól érzem magam a bőrömben, hiszen fontosnak és szükségesnek tartom, amit csinálok.

De ha a sajátjaim, a politikai közösségem, melyhez tartozom, úgy érzi, hogy most jött el az idő, és már van annyi tapasztalatom, ill. perspektívám, hogy valami újat hozzak a közéletbe, akkor miért tiltakozzam a felelősség vállalása ellen?

S bár Szlovákiában bármi megtörténhet, sőt annak ellenkezője is, a papírforma szerint két és fél év múlva lesz a következő választás - a megyei és önkormányzati. A parlamenti pedig három év múlva. Ez kellő idő a programom és elképzeléseim megvalósítására - van a történetnek kifutási ideje Kellő idő nyílik az építkezésre, ebből a szempontból szerencsés a csillagállás.

Említette a politikai közösségét. Mi ez a közösség?

Természetesen nem csak a jelölő Lévai járás, hanem a párt, a mellette működő civil szféra, és ha még tágabban értelmezem, tulajdonképpen maga a felvidéki magyarság. Még akkor is, ha az azért összességében jóval heterogénebb.

Papíron a Magyar Szövetség is elég heterogén.

Már korántsem annyira az.

Belső feszültségek azért vannak ebből.

Akadnak szép számban, persze. Ezek menedzselése lesz az igazán szép feladat, hogy a párt végre egy csapat képét mutassa - ami eddig nyilvánvalóan nem sikerült, pártegyesítés ide vagy oda. Ha sikerülne is összhangot teremteni, az apátia már akkora, hogy nincs többé garancia arra, hogy kimásszunk a gödörből. Ennek tudatában és ezzel együtt vállalom a megmérettetést.

Éljünk egy focis hasonlattal: ha sikerül elérni, hogy ez a formáció csapatként működjön és a közönség, tehát a felvidéki magyar választók látják majd, hogy milyen játékot is akarunk játszani, akkor máris többet tettünk, mint az elmúlt években szinte bárki a Magyar Szövetségen belül.

...

Szépek a focis hasonlatok, de az elmúlt egy évtizedet nézve a szlovákiai magyar politikusok mintha nem is ugyanazt a sportot űzték volna. Ennek fényében mik ennek a politikai közösségnek a paraméterei? Hogy lehet egységesíteni a heterogén szlovákiai magyar választóközeget, át lehet-e hidalni az ideológiai lövészárkokat, és gyűjtőpárttá lehet-e tenni a Magyar Szövetséget?

Nem ideológiákban kell gondolkodni, hanem célokban és értékrendben. Talán az a megoldás, ha vannak olyan céljaink és olyan programunk, ami mellé a közösség jelentős része fel tud sorakozni, adott esetben ideológiai színezettől függetlenül. Ezt elmulasztottuk megcsinálni.

Mondok példát: 1998-ban jött létre a régi nagy MKP a pártegyesítés után. Az akkori szereplőknek legalább annyi konfliktusuk és fenntartásuk volt egymással szemben, mint korunk politikai szereplőinek. Mégis kiálltak egymás mellett, és a projekt majdnem egy évtizedig működőképes volt. Ez csakis a közös célok - a mečiarizmus legyőzése, az EU- és a NATO-integráció - miatt lehetett így. A politikum akkor céljai egybevágtak a felvidéki magyarság érdekeivel, ugyanakkor meg tudták haladni az ideológiai lövészárkokat.

...

A társadalmi polarizáció egyik oka azonban épp az, hogy egy csomó aktuális kérdés ideológiák köré csavarodik. S ezt az öngerjesztő folyamatot a politikusok inkább katalizálják, hiszen ők teremtik meg az igényt erre.

Szerintem a kor teremti meg az igényt erre. Látványcivilizációban élünk, az visz mindent, aki megragadja a figyelmet, érdekes tud lenni. S érdekes az információdömpingben csak úgy lehet az ember, ha elég hangos és kellőképp erélyesen képvisel valamit. Beindul a licit, ki tud nagyobbat mondani, még annak árán is, hogy belegázol a másikba. A kor megteremti ennek körülményeit a közösségi média felületeivel, a politikusok pedig nem védekeznek ez ellen, hanem felülnek a vonatra.

...

Ha visszafogná az ideológiai csörtéket a párt körül, az egyben azt is jelenti, hogy személyesen is elhagyja a karcos közéleti kommentárokat?

Már jó ideje nem teszek ilyeneket. A Facebook-oldalamat szépen le is építettem, ami kicsit paradox, hiszen most jött a jelölés. Ez is azt mutatja, hogy a Facebook nem mindenható.

Persze ezzel nem azt mondom, hogy visszavonultam, hiszen ott vagyok a terepen, legyen szó rendezvényekről vagy szakmai projektekről. Ilyen szempontból nem változott az életem. De azt látom, hogy ami a közösségi médiában történik, az ebben a formában nem sok jóra vezet, és nem feltétlenül érzem szükségét annak, hogy mindenről beszámoljak vagy elmondjam a véleményemet.

Nem mondom, hogy elhagyom a közösségi oldalakat, hiszen ezek nélkül ma már nem igazán lehet szélesebb körben kommunikálni, de az elmúlt szűk egy évben nem nagyon kommenteltem semmit, és nem is igazán keveredtem szócsatába senkivel. A véleményem nyilván nem változott a világ dolgairól, csak azt megtartom magamnak, és másnak is ezt tudom ajánlani. A mérsékeltebb, szofisztikáltabb hozzáállásra egyébként Duray Miklós elvesztése vezetett.

Gyimesi György, a Magyar Szövetség alelnöke nemrégiben eltemette az etnikai politizálást, legalábbis abban a formában, amit az elmúlt 30 évben ismertünk. Szerinte a Magyar Szövetség önállóan valószínűleg már nem jut be a parlamentbe, és szerinte a pártnak 3-4 százalékos pártként ahhoz az irányvonalhoz kell csapódnia, amelyet a jelenlegi kormány képvisel. Mennyire reális ez a terv az ön szemszögéből?

A kérdés jogos, beszélni kell róla, hiszen látjuk, hogy már sokadik nekifutásra sem közeledünk, hanem távolodunk attól az alkotmányjogi fikcióról, amit választási küszöbnek hívunk, s amitől függővé tesszük a politizálásunk sikerét vagy sikertelenségét.

Ha kicsit árnyaljuk a képet, bármennyire furcsán hangzik, de a felvidéki magyar politizálásra akár sikersztoriként is tekinthetnénk, ha azt önkormányzati vagy regionális szemüvegen át nézzük. A felvidéki politikum ugyanis a második legtöbb polgármesterrel és a legtöbb megyei képviselővel rendelkezik országos viszonylatban is.

Ez bravúros teljesítmény, mégis hajlamosak vagyunk valamiféle sikertelen balfék képét festeni önmagunkról, minek következtében sokan kívülről is így tekintenek ránk.

Az országos megmérettetéseken valóban elfogyott a szufla. 7,5-8 százaléknyian vagyunk, mégsem tudjuk megugorni az 5 százalékos küszöböt. Ami még rosszabb, mintha az emberek is egyre kevésbé hinnének ebben az egészben. Ezt az EP-választás is hűen mutatja: a Magyar Szövetségnek nem volt vetélytársa egy országos választáson, s mégis gyengébb számokat hozott, mint az önálló MKP öt évvel ezelőtt. Ez több, mint elgondolkodtató, és biztos, hogy reagálni kell rá, mert az luxus, hogy tovább feszítsük a bennünk megbízó magyarok türelmét, hitegetve őket, hogy ebben a formában még sikerülhet, és választásról választásra több százezer eurót égetve el a kampányokban.

A pártban így most két irányvonal van az említett kérdés kapcsán. Gyimesi Gyuri egyfajta parlamenten kívüli kormánypártként szeretné látni a Magyar Szövetséget, besorakozva a Smer, a Hlas és az SNS mellé. Orosz Örsék és Mózes Szabolcsék inkább a KDH, és talán a PS irányába vinnék a pártot, szerintük az ellenzék környékén, a mérsékelt jobboldalon van a Magyar Szövetség helye.

Ezzel szemben én nem látom a Magyar Szövetség természetes szövetségesét a szlovák politikai térfélen. Ha lenne olyan, akkor erre a dilemmára pofonegyszerű lenne a válasz. Szerintem - és úgy vélem, a felvidéki magyarság jelentős része szerint - nincs olyan párt, amelyre egyöntetűen azt mondanánk, ott a helyünk.

S itt merül fel a dilemma, mivel ártunk kevesebbet. Mert ha a tét az, hogy a közösségünk további feldarabolódását kell megfékezni, akkor arra aligha lehet az a válasz, hogy lándzsát törünk valamelyik oldal mellett. Akik ugyanis nem értenek egyet, azonnal dobbantanak - vagy annyira demotiválttá válnak, hogy elengedik az egészet.