LESZ, LESZ, LESZ
Gyimesi lefelé módosítaná a választási küszöböt
2022. jan. 20.
„Jelenleg is zajlik a vita a koalícióban a választási törvényről, amelynek két lényeges pontja is lenne. Az egyik az a kérdés, hogy nem lenne-e helyénvaló a nemzetiségeket képviselő pártok számára lecsökkenteni a parlamenti küszöböt a jelenlegi 5-ről 3 százalékra” – hangzott el a képviselő mai sajtótákoztatóján, melynek apropóját a népszámlálási eredmények nyilvánosságra hozatala adta.
Ötletét a következőképpen indolkolta:
„Látjuk, milyen gondban vannak például a magyar pártok a parlamentbe jutás elérését illetően, mi pedig a kormányban vállaltuk a nemzetiségek jogállásáról szóló törvény elfogadását, és ennek keretében egy ilyen módosítás helyet is kaphatna.”
A választási rendszert is érinti a javaslat második fele, a jelenleg hatályban lévő, ám „mečiari időkből örökölt” országos tagoltságot váltsa fel egy 12 választási körzetből álló, amely a természetes régiók határain alapul.
Noha kivételesen nem csupán értjük Gyimesi gondolatait – ugyanez coelhoi egymondatosaira például nem igaz –, mi több azok helytállóságát is belátjuk, azért valahol szomorú és végtelenül kiábrándító. Egy 7,8%-os közösségnek kell az 5% helyett a 3%-os küszöbért kuncsorognia.
Zárógondolatként az érvelés következő részét azért nem lehet szónélkül hagyni: „Látjuk, milyen gondban vannak például a magyar pártok a parlamentbe jutás elérését illetően...” Valóban az 5% miatt vannak gondban? Ha elfogadjuk, hogy a 3% rendben van, nem lesznek-e két cikluson (sokat mondok!) belül azzal is gondban?
És, ha már úgyis ennyit kérdzünk:
ha valaki az Olimpián háromszor leveri a lécet 2,00 méteren, a léc a hibás? Vigyük le 1,50 méterre?
körkép.sk/P7
nyitókép: Foto N – Vladimír Šimíček