ÍRIK A GÓL
Győzelemmel kezdte a tavaszt a Dunaszerdahely
2024. febr. 10.
A sárga-kékek 1-0-ra győzték le a Szakolcát a MOL Arénában a szlovák labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
A csallóköziek azok után, hogy tavaly a második helyet szerezték meg a bajnokságban, most csak a tabella hatodik helyéről várták a tavaszi indulást, és mivel több csapat is azonos pontot szerzett ősszel, csak a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően végeztek a felsőházban.
Az ezüstérem még most is elérhető távolságban van, hiszen a második pozícióban álló Zsolna a Slovan elleni vereségének köszönhetően nem tudta tovább növelni a pontjainak a számát. A bajnoki cím sorsa viszont eldőlni látszik, a címvédőnek már most tetemes az előnye.
A DAC téli felkészülése finoman szólva sem mondható kiemelkedőnek, négy meccsből kettőt elveszítettek a sárga-kékek, az Austria Wien és a Zlin is komoly falatnak bizonyult. A Hartberg és a Somorja együttesét viszont könnyen legyőzte a Dunaszerdahely, de ezek a csapatok nem képviselnek akkora játékerőt, mint a fent említett két gárda.
A két együttes szeptember végén találkozott utoljára, és akkor a dunaszerdahelyiek Cermák góljának köszönhetően elhozták a három pontot a Szakolca otthonából. Egy évvel ezelőtt szintén februárban csapott össze a két csapat, hazai pályán a DAC 2-1-re diadalmaskodott.
Most is a hazaiak kezdték élénkebben a találkozót, több nagy helyzetet is sikerült kidolgozniuk az első félidőben, de végül egyetlen alkalommal sem kötött ki a labda a vendég kapuban, így a szünetre gólnélküli döntetlennel mehettek el a csapatok.
A fordulás után sem változott a játék képe, a Dunaszerdahely próbálkozott többet, aminek a 69. percben meg is lett az eredménye, Brunetti révén kerültek előnybe. A hátralevő idő már szépen lecsordogált különösebben nagy helyzet nélkül, így győzelemmel kezdte a tavaszt a DAC.
A csallóköziek a siker ellenére sem tudtak elmozdulni a hatodik helyről, ugyanis a Zólyombrézó és Besztercebánya is megnyerte a maga mérkőzését, így továbbra is fennáll a holtverseny, amihez csatlakozhat a Trencsén együttese is, ha sikerül legyőzniük a Kassa csapatát.
A következő fordulóban jön a tavaszi idény első rangadója, a Nagyszombat otthonába látogat majd a Dunaszerdahely, ahonnan legutóbb egy 1-1-es döntetlennel tértek haza.