A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
10ca5b32 e771 4a93 bc1c d81d143cf14a dam urlvsgwau

Gyurcsány: A 2010 előtti évek a demokratikus, szabad, európai Magyarország évei voltak 2023. jan. 6.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

„Aki összemossa a 2010 előtti éveket az azt követőkkel, az vagy vak, vagy a Fidesz hasznos hülyéje” – írta Gyurcsány FB oldalán.

Az MSZP volt miniszterelnöke, a DK jelenlegi elnöke közösségi oldalán arról merengett pénteken, hogy vissza lehet-e hozni a 2010 előtti éveket. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: „A 2010 előtti évek a demokratikus, szabad, európai Magyarország évei voltak. Terhelve sok vitával, ahogy demokráciában szokásos”.

Úgy véli, hogy akkor „szabad volt a sajtó, széles a sztrájkjog, működött a társadalmi érdekegyeztetés, iskolái, egészségügyi intézményei voltak az önkormányzatoknak, független volt az igazságszolgáltatás, az alkotmánybíróság, a versenyfelügyelet. Nem kormánypárti pártkatona volt a köztársaság elnöke” – utalt ezzel Novák Katalinra.

„Büszkén vállaltuk nyugatos kultúránkat, politikai hovatartozásunkat”

Gyurcsány azzal folytatta, hogy a második Orbán-kormány előtt „az iskola a holnapra, egymás elfogadására készítette fel gyermekeinket, büszkén vállaltuk nyugatos kultúránkat, politikai hovatartozásunkat. Egy szabad, európai, polgári Magyarország útját kerestük. Messze nem hibátlanul” – tette hozzá.

Ezután felidézte, hogy 2006 ősze „súlyos politikai válságot hozott. Benne egy drámai beszéd, egy előkészített puccsista orbáni szándék, a vele összejátszó, a köztársaság intézményeit háborús módon támadó, jogellenes, radikális fellépés, egy ügyetlen, sokszor jogtalan módon eljáró rendőrség (...)”.

„Aki összemossa a 2010 előtti éveket az azt követőkkel, az vagy vak, vagy hazug”

Gyurcsány Ferenc azzal zárta gondolatait, hogy „aki összemossa a 2010 előtti éveket az azt követőkkel, az vagy vak, vagy hazug, vagy a Fidesz hasznos hülyéje, esetleg a Fidesz politikájának támogatója.

Ha közülük bárki ma azt állítja magáról, hogy ellenzéki, akkor téved. Még ha nem is tudja, valójában útitárs. A Fidesz útitársa.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!