
SZOBORPARK
Gyuribá újra akcióban
2022. szept. 21.


A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy az olaszországi választások befolyásolását sem hagyhatta ki a "hálózat".
Ezen talán még Palmiro Togliatti is halálra nevetné magát – ha nem lenne rég halott. A saját korában is kretén sztálinistának tartott olasz kommunista vezető pártjának egyik leszármazottja, a Demokrata Pártnak nevezett formáció amerikai pénzeket zsebelhetett be a vasárnapi olaszországi választások előtt. Nem a római amerikai követség folyósítja – ez snassz lenne –; kell hozzá „civil” szervezet, amely elvégzi az olasz melót. A csapatot Action for Democracynek hívják, vagyis akcióznak napjaink jolly joker hívószaváért, a demokráciáért (már amit ők értenek alatta), magyar hangjuk Korányi Dávid, Bajnai Gordon jobbkeze, tanácsadó testületükben pedig az Orbán-fóbiájukba beleőszült olyan nagyasszonyok és nagyurak foglalnak helyet, mint Kati Marton vagy Charles Gati.
Nemáhogy valahol szabadon válasszanak!

Piros 7es


