A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
R 1

Ha az egyház az államé, akkor nem Istené 2023. júl. 18.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Kínában, nagyjából 100 millió keresztény él, ennek a számnak kb. a 20 százaléka olyan egyházi felekezetnek a tagja, amit a Kínai Kommunista Párt engedélyez.

Ezekben az egyházakban, hála a kommunista vallásszabadságnak, még Lenin elvtárs is szent lehet. A maradék, szerény nyolcvanmillió hívő, olyan egyház tagja, amit az állam tilt, sőt a látogatását is bünteti.

Ezeket a híveket az állam felszólította, hogy tagozódjanak be valamelyik, a kínai állam által elismert egyházba, de a hívők, ezt nem akarják.

Ezt hívják ugyanis vallásszabadságnak.

Az embernek már ne mondják meg, hogy mibe higgyenek! Sok minden másunk amúgy sem maradt a világon, mint abban hinni, amiben akarunk.

Azt hinnénk, hogy ezek a kommunista vallási praktikák – melyek célja, hogy mindent és mindenkit megfigyelhessenek, ahol minden és mindenki gyanús, ami nem az állam felügyelete alatt van - már a múlt jótékony homályába vesztek. Legalább is a modernkori Európába.

Ez azonban nem így van. Az európai mintademokrácia úttörőinél és példaképeinél, Ukrajnában, hónapok óta zajlanak a kijevi Rusz egyik legősibb barlangkolostora, a Pecserszka Lavra körüli bonyodalmak.

A kolostor vezetőjét, Pavlo metropolitát, aki a moszkvai patriarkátushoz hű ukrán ortodox egyházi „szárny” vezetője, hazaárulással és kémkedéssel vádolják az ukrán hatóságok, és a héten - bíróság döntés nyomán - őrizetbe is vették.

A már korábbi házkutatások, illetve templomkutatások, melyeket a bíróság hagyott jóvá, többszáz templomot és kolostrort érintettek.

Megállapították, hogy az orosz patriárkátushoz hű papok és szerzetesek - minő hitványság - orosz irodalmat, orosz nyelvű vallási könyveket tartottak az otthonukban.

A Puskin, Tolsztoj, Csehov, Dosztojevszkij, Fegyejev és Gorkij nevű oroszul író kémek előállírását későbbre halasztották a hatóságok.

A kijevi kulturális minisztérium még márciusban felmondta − a Moszkva által kánoninak tartott − Ukrán Ortodox Egyházhoz (UPC) tartozó szerzetesekkel a bérleti szerződést, és felszólította őket, hogy március 29-éig hagyják el a Lavrov-i kolostort. 

Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter kijelentette, hogy a szerzetesek akkor maradhatnak a barlangkolostorban, ha átlépnek a konstantinápolyi pátriárka által elismert Ukrajna Ortodox Egyházába, mely természetesen már lojális az ukrán demokrata vezetéshez, személyesen Volodimiír Volodimírovics Zelenszkijhez, aki az Ortodoxia földi helytartója is, mostanság.

Ha valaki esetleg némi párhuzamot vélne felfedezni a Kínai Kommunista Párt, és az ukrán fejlett demokratikus úttörő állam között, az természetsen csak a merő véletlen műve. Ja, nem.

Az csak egy igen ócsított román szappanoperába fordulhat elő, hogy a vak főhős Elena, miután visszanyerte a látását egy csoda folytán, az ennek örömére megivott házi szilvapálinkától ismét megvakul.

Az ukrán egyházi szappanopera ehhez képest már színpadi dráma.

A vallásszabadság Kijev általi üldözése soha nem látott mérteteket öltött ez időben.

Zelenszkij mindenhol és mindenkiben, aki számára nem szimpatikus, vagy neki ellentmond, ellenséget lát.

Ez a fajta sztálini szindróma egyre jobban kezd elhatalmasodni, az országában a drogot már hivatalosan is legalizáltató generalisszimusz fejében.

Már pedig ha Ukrajnában hivatalosan megjelenik a drog - amit minden bizonnyal az amerikai elnök fia, Hunter Biden fog személyesen ellenőrizni, és üzleti tevékenységén keresztül behozni az országba - akkor az Európában is hamarosan meg fog honosodni.

A kijevi legrégebbi barlangkolostor szerzeteseit már elüldözte a liberális, drogfüggő diktatúra, ahol sem a metropolita, sem a szerzetesek nem hajlandók megtagadni vallásukat.

A metropolitát a napokban bírósági határozattal előzetes letartóztatásba helyezték, és szabadlábra helyezéséért 33 millió hrivnya kauciót szabtak meg. Csak ennek letétbe helyezése ellenében hajlandók őt szabadlábra helyezni.

Csak, hogy értsük, mi is történik ma Zselé generalisszimusz Ukrajnájában, nemrégiben egy gyermekek szerveivel kereskedő maffiózót, egy szervkereskedőt, vagy patkányt, mert ez az, akit őrizetbe vettek a hatóságok, már 1 millió hrivnya kaució ellenében szabadlábra helyeztek.

Nyilvánvaló, hogy az Istentől és a szabad vallásgyakorlástól való félelem Ukrajnában, sokkal nagyobb, mint a demokratikus szervkereskedők iránti gyűlölet, hiszen azok hasznot hoznak a helyi maffiának, mely kéz a kézben létezik az állami szervekkel párhuzamosan, míg a papok a vallásszabadság hirdetésével és gyakorlásával aláássák ezt a velejéig korrupt diktatúrát, amit a nyugat becsukott szemmel igazol, míg őt és a mocskos érdekeit szolgálja.

Hol van ilyenkor az a Szoros által fizetett Amnesty Intermarcerál, akik egy szivárványos pad átfestése miatt is halálra aggódják magukat, és nyilvános akasztást és diktatúrát emlegetnek Magyarországon, miközben alig pár száz kilométerrel odébb papokat vernek, aláznak meg, üldöznek el szolgálatukból, templomokat gyújtanak fel, és zárnak be a vallásszabadság jegyében?

Kíváncsi lennék, és ez csak egy költői kérdés, hogy vajon ha az ukrán zsidók nem lennének hajlandók szakítani az orosz kapcsolataikkal, vajon azokat is így üldözné-e a rendszer, melynek élén egy szintén zsidó származású elnök, Volodimír Zelenszkij áll?

Vajon az ukrán zsidóüldözés is beleférne? Vagy az már elérné a kétszínű nyugati demokrácia ingerküszöbét?

Mindenesetre érdemes lenne egy próbát tenni.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!