7832

Ha nincs meg a húsvét-fíling, érdemes lehet bepróbálkozni a csenddel és a templommal! 2023. ápr. 7.

„Persze, Isten mindig és mindenütt jelen van, még a tévéfotel mélyén és netflixezés közben is – a kérdés, hogy az ember tud-e mindenhol Istenre figyelni”, írja Francesca Rivafinoli Mandineren megjelent írásában. Szemle.

Széles körben elterjedt a nézet, a Covid óta meg pláne: teljesen fölösleges templomba járni, hiszen Isten mindenhol, így a saját nappalinkban is jelen van, meg egyébként is, a templomban hemzsegnek a képmutatók; rossz nézni, ahogy ők ott ájtatoskodnak. Majd én lebizniszelem magam a dolgot a négy fal között az én Istenemmel.

Logikusnak tűnik a dolog – kár, hogy volna itt három nap, amely eléggé látványosan mond ellent a népszerű elméletnek.

Mert ugye kezdődik az egész a nagycsütörtökkel. Mit látunk? Jézus Krisztus földi életének utolsó estéjén összegyűlik a tanítványok heterogén közösségével, mondván, „vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek”. Veletek! Mármint azzal, akiről jól tudja, hogy mindjárt el fogja árulni, és a másikkal, aki (kezében a mennyország kulcsaival) órákon belül háromszor megtagadja. Meg a többivel, akik három éve hallgatják a példabeszédeit és figyelik közvetlen közelről a csodáit, de még ezekben a szent percekben is képesek azon vitatkozni, hogy melyikük a nagyobb. Azért ha Isten fia, a Megváltó egyenesen vágyva vágyik erre a társaságra, tanítványainak ostoba versengését látván pedig nem faképnél hagyja őket kiábrándultan, hanem még meg is mossa a lábukat (külön hangsúlyozva, hogy nekünk is ugyanígy kell cselekednünk), akkor

kicsit erős azért nem elmenni a templomi közösségbe, mert ott sok a tökéletlen.

Pláne, mivel Jézus Krisztus arról a bizonyos kenyérről és borról is mondott még valamit – és nem azt, hogy semmi szükségetek rá, hanyagoljátok.

Következik a nagypéntek. Ezen az estén mifelénk, katolikusoknál virágvasárnap után immár másodszor is felolvassák vagy elrecitálják a teljes szenvedéstörténetet, Júdás árulásától kezdve egészen a sírba tételig. Mármost tegye föl a kezét az a templomba meggyőződésesen nem járó keresztény, aki minden nagyböjtben leül otthon a négy fal között, kizárva minden zavaró forrást, a telefontól kezdve a porszívózó vagy technót üvöltető szomszédon át a szem sarkából látszódó mosogatnivalóig, és elejétől a végéig átelmélkedi a passiót. Vagy legalább végigjár egy keresztutat, kezében a Szentírással, hogy egyre jobban megérezze, mi is történt itt tulajdonképpen, miről is szól ez az egész. Az nem mentség, hogy „nekem erre nincs szükségem”, hiszen maga Jézus Krisztus mondta, hogy „maradjatok itt és virrasszatok velem”, méghozzá azért, hogy „kísértésbe ne essetek” – és meglehetősen csalódott volt, amikor Péterék egyetlen órát sem bírtak ki. Amiből eléggé az következik, hogy a nagyheti virrasztás, az önmegtagadással járó ima, a kereszt előtti elmélkedés helyes és üdvös cselekedet, ennek hanyagolása pedig fogékonyabbá tehet a pusztító kísértésekre.

Már megint oda lyukadunk ki, hogy a templomba menésből nagy baj nem lehet.

Aztán jön a nagyszombat. (...)

Az írás ITT olvasható tovább!