CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Hadiösvényen
2024. jún. 6.
Az amerikai indiánok bukása ott kezdődött, hogy előbb elásták, túl korán, majd később kiásták, túl későn, a csatabárdot.
A tomahawkok képletes kiásása itt is elkezdődött Európában, és félő hogy a kontinensnyi nép az indiánok sorsára jut, ha így folytatjuk.
Hiányzik a Vének Tanácsa, hogy útba igazítaná a forrófejű harciaskodókat, akik még nem voltak hadiösvényen, és azt hiszik, hogy az csak valami séta, harci díszekben, jól nagyokat belekiabálva az éterbe.
Hiába küldik a harci szekercéket is Ukrajnába számolatlanul, és élezetlenül, nem és nem tud sikereket elérni Zselé törzsfőnök.
A halászás és rőzsegyűjtögetés közben összefogott és a csatákba, azaz harci kiképzés nélkül a vágóhídra kiküldött ukrán indiánok átlagosan három órát élnek.
Mire azt mondanák uff, addigra már off.
Így van ez, amikor az indiánok törzsszövetségét Szökkenő Szarvas helyett Szőkenő Szarvas vezeti.
A tréfát félretéve, aminek a fele sem az, kimondható, hogy hadiösvényen jár az európai gondolkodás. Nincs ára az emberéletnek, de van bére a hadi felszerelést gyártó munkásoknak, meg haszna a tulajdonos hiénáknak. És ez a lényeg.
Az európai politikai elit kiásta a csatabárdot, és rálépett a hadiösvényre.
Innen már nagyon nehéz visszafordulni, pláne skalp nélkül. Az pedig nem megszerezhető, csak hatalmas veszteségek árán, vagy még úgy sem.
Olyanok irányítják ma Európát, akiket jobb helyeken még a sarki köpködőbe sem engednének be verés nélkül. Ezek koruknál fogva nem élhették meg a legutóbbi világégést. Az emberi nyomort, a csonka családok apa nélkül vagy árván felnőtt generációinak reményvesztett, küzdelmes és keserű sorsát. De nem is beszéltek olyan emberekkel, akik ezt még megélhették.
Szombaton és vasárnap, az európai indiánok a kényelmes wigwamjukból kilépve eldönthetnék, hogy akkor most ennek véget vetnek, de persze ez nem így lesz, mert azt gondolják, hogy az ő törzsüket nem fenyegeti veszély, hiszen tavasz van, a természet gyönyörű, hal van bőségesen a folyóban, az erdő tele vaddal, a gyermekek a sátrak körül szaladgálnak vidáman, az asszonyok húst szárítanak és halat füstölnek. Ezt az illúziót nehéz lenne megtörni holmi választással, ami a békepipát szívók táborát, és nem a harci díszben pompázó, skalpgyűjtő Szőkenő Szarvas csapatát erősítené.
A felvidéki magyarság, csak egy kis odafigyeléssel, most ismét megerősíthetné a saját helyét Európában, de itt Szlovákiában is.
Nemcsak az önbecsülésünknek tenne ez jót, hanem a közösségünk jövőjének alakulása szempontjából is.
Az elmúlt hetekben megismerhettük azokat a jelöltjeinket, akik harcba szállnak a polgárok bizalmáért, és azt kell mondjam, hogy néhány kivétellel, ami erősíti a szabályt, nincs miért szégyenkeznünk.
Tapasztalt, harcban edzett törzsfőnök vezeti őket. Bár a harci szellemük jó, mégsem harcolni, inkább dacolni szeretnének mindazzal, ami most Európát tévútra, hadiösvényre viszi.
Jó a csapat, van irány, van tudás, és elszántság. Csak egy valami hiányzik. Hogy a kényelmünkről lemondva, rászánjunk a saját jövőnkre tíz percet.
Van ennyi időnk a jövőnkre?
Van felelősségünk a gyermekeink és unokáink sorsa iránt? Képesek vagyunk megkülönböztetni a hamis prófétákat a valódi igehirdetőktől?
Kérdések tömkelegére kellene válaszolnunk, de lehet, hogy egyre is elég lenne.
Hiszünk-e még önmagunkban?
Ha ezt az egy kérdést meg tudjuk válaszolni, akkor azt a döntést is meg tudjuk hozni, hogy szombaton kire húzzuk be az ,,ikszet”.
Én szóltam. Uff!