7832

Halál pillanatától a sírig. Hogyan temetkeztek eleink faluhelyen? 2024. nov. 2.

Szent Mihály lova, tisztaszoba, kiharangozás, halottnézés, ezek a kifejezések mára már csak az idősebb korosztálynak bírnak jelentéssel. Régiónként eltérő szokások és hagyományok jellemzik a temetési szertartásokat. Az alábbi összeállításban egy általános képet kaphatunk arról, hogyan temetkeztek eleink faluhelyen.

A magyar nyelvterület nagy részén még a 20. században is a templomi harangok tudatták a helybeliekkel a közösség egyik tagjának halálát. Az elhunyt nemét és korát is a kiharangozás által tudták meg.

Az esti harangszótól virradatig rendszerint virrasztót tartottak a halott mellett, amelyen a rokonokon kívül a szomszédok és az utcabeliek is megjelentek búcsút venni a halottól.

Az elhunytat a tisztaszobában, a mestergerenda alá fektették és a fejéhez két gyertyát állítottak. A látogató asszonyok, siránkozás közben, emlegették a halott érdemeit, amiért a háziaktól ajándékokat kaptak. 

Voltak siratóasszonyok, akik foglalkozásszerűen vettek részt e szertartáson.

Szent Mihály lova, a halottszállító saroglya egy fából készült, négy lábbal ellátott eszköz volt, amelyre a temetéskor a koporsót helyezték. Az elhunytat otthonából ezen szállítva négy ember a vállára emelve vitte a sírhoz. Nevét feltehetőleg onnan kapta, hogy a temetők és a temetés védőszentjeként tisztelték Szent Mihályt. Szent Mihály lova általában dísztelen volt és feketére festették, de ismeretesek faragott fehér és színes virágokkal díszített, festett példányok is, amelyeket gyermekek temetésénél használtak. Alkalmazását a gyászkocsik szorították ki.

A temetési menetekben a koporsó után a családtagok mentek, őket követték a rokonok, barátok, szomszédok. Ha az elhunyt életében valamilyen gazdasági jellegű vagy vallásos társaságnak tagja volt, a temetési menetben társaságának tagjai testületileg, lobogókkal vonulnak.

A sírt többnyire az elhunyt rokonai, barátai ásták meg. A falvakban nem volt mellékes szempont, hogy a halottat milyen ruhába öltöztették. Általában a helyi hagyományok szerinti, nemnek és kornak megfelelő ünneplő öltözet, illetve a halott életében legutoljára hordott ünneplő ruha volt minden tartozékával, kendővel és kalappal. A lábbeli általában harisnya volt, csak néhol húztak csizmát, cipőt is a halott lábára. A gyerekeket többnyire színesebb, az idősebbeket sötétebb ruhában temették. Idősebb asszonyok sokszor előre előkészítették vagy kijelölték halotti ruhájukat, a halálra valót. Fiatal lány vagy legény halálakor az átlagostól eltérő szokások éltek, amelyek több mozzanatban is megegyeztek a lakodalmi szokásokkal. A halott lakodalmának megülése a halál utáni élet képzetköréből ered. A fiatal lányokat, és sokszor a fiatal asszonyokat is menyasszonyként öltöztették fel. Fehér vagy rózsaszín ruhában, koszorúval és fátyollal ravatalozták fel és tették koporsóba, majd kezébe jegykendőt adtak. A legény halottat ünneplő ruhába öltöztették, kalapjához vagy melléhez virágot, esetleg vőlegénybokrétát tűztek. Az elhunytat abban a ruhában, amelyben meghalt, nem lehetett eltemetni.

A koporsót régebben a molnár, a falubeli barkácsoló faragta. De készült nádból is. 

A holtnak útravalóul sokféle holmit adtak a koporsójába, például pipát, dohányt, gyereknek játékszert is.

A gyászháznál halotti tort ültek, az asztalnál egy helyet az elhunytnak üresen hagytak.

Több szokás napjainkig fennmaradt az egyes területeken.

nyitókép: Szent Mihály lova (kép forrása: VAOL archív)