A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Jacek karnowski salföld

„Történelmi sikereink ellenére stabil katasztrófaként ábrázolnak nyugaton” 2021. dec. 9.

Rekkenő nyári nap, augusztus 13. Jacek Karnowskival a festői szépségű közép-dunántúli falucskában, Salföldön találkoztunk. Először megtekintettük a helyi gyermekek rajzaiból válogatott kiállítást, majd egy autentikus vendéglőben – a mangalica sültet az udvaron, a kemence tövében készítették; néha előrohantak a kutyák és éktelen csaholásba kezdtek – letelepedtünk a lugas árnyékában a padra. Nagy meglepetésemre Jacek magyarul rendelt, velünk tartó kisfia tisztes távolságban foglalt helyet, lábát lógázta, de figyelt is – árgus szemekkel, mi történik. Pillanatnyi néma csend, néhány lélegzetvételnyi hála, hogy a tikkasztó hőségből árnyékba értünk, aztán beszélgetni kezdtünk. Angolul beszélgettünk Lengyelországról és Magyarországról, az Egyesült Államokról és az Európai Unióról, múltról, de főként a jövőről és beszélgettünk Esterházy Jánosról is. Következőképpen szólt az első kérdés, aztán Jacek belekezdett, a tükörreflexes gép kattogott még olykor…

Már ötödik éve látogat el a családdal együtt Magyarországra a nyári szünidő alatt. Mi az oka a többszöri visszatérésnek?

Családi hagyománnyá vált, hogy nyaranta eltöltünk néhány napot Egerben, aztán a Balaton környéken, például Salföldön, ahol most is beszélgetünk. Az évek során barátságokká alakultak bizonyos munkakapcsolatok, ezek ide kötnek, tehát van kit meglátogatni, aztán természetesen a nyugodt környezet, a hangulat, az általában vett barátságos fogadtatás. A családom szintén örömmel tart velem. Igyekszem magyarul is megtanulni ezt-azt, például az éttermekben már el tudom mondani, mit kérek.

Jacek Karnowski 1997-től dolgozik újságíróként. Rádióriporterként kezdte, dolgozott a BBC lengyel szekciójánál is, később televíziós riporter az állami televíziónál, szakterülete a politika. Utána riporter egy magáncsatornánál, majd vezetői beosztásba kerül. Igazgatja a közszolgálati panoramat, amely az állami televízió második, kimondottan hírcsatornája. Később az állami televízió híradójának igazgatója. Mára a legnagyobb konzervatív hetilap, a wSIECI főszerkesztője, illetve a wPolityce online hírportál társalapítója, munkatársa.

Milyen benyomások érik itt?

Kezdve a hagyományok ápolásától egészen a fantasztikus építészetig, sok rengeteg pozitív hatás ért az évek során. Amikor látom a felújított épületeket, amelyek megőrizik egykori pompás stílusjegyeiket, arra gondolok, hogy itt nem pusztítják a múltat, van még becsülete a klasszikus értékeknek.

Minden benyomása pozitív?

Természetesen az összes országnak megvannak a maga problémái, a maga szegényei és gazdagjai. Viszont számomra úgy tűnik, hogy itt olyan emberek kezében a kormányrúd, akiknek van valamilyen tervük az országgal. A szemük előtt lebeg egy bizonyos eszme és van egy üzenetük a világ számára. Ezzel szemben számos európai országban, főleg a posztkommunista országokban azt tapasztalom, hogy az embereket nem érdekli a saját jövőjük, ahogy a vezetőiket sem – utóbbiak egyszerűen a helyi viszonyokhoz igazítják a Brüsszelből érkező ukázt, anélkül, hogy feltennék a kérdést: jót tesz-e majd nekünk, vagy nem?

Jacek karnowski salföld 11

P7/Morva Mátyás

Magyarország és Lengyelország nemcsak az EU-s döntéshozók nézőpontjából feketebárány, gyakorta a nyugati államok vezetői is hasonló testtartásból nyilatkoznak rólunk.

A fősodratú nyugati sajtót olvasva gyakran nem ismerünk rá Lengyelországra, az országra, ahol élünk, pedig elméletileg rólunk írnak. Kritizálják a sajtószabadságot, holott kiemelkedően magasszintű pluralitás, ami tetten érhető nálunk. Azt hiszem, a sajtó- és a szólásszabadság terén Lengyelország a legszabadabb az Európai Unió berkein belül. Számtalan televíziós csatornánk van, kormánypárti, kormányellenes és neutrális. A nyomtatott és online az sajtó életképes, sokszínű. Rengeteget tüntetnek, a civilek különösen aktívak. Mindennek ellenére a mainstream média rezsimmel riogat, jobb esetben Fehéroroszországgal, máskor Észak-Koreával tesz minket egy polcra. Ez abszurd, groteszk. Azt is mondhatnánk, hogy egyenesen nevetséges, de a levonandó következtetés inkább elkeserítő: ha a nyugati embereket becsapja a sajtójuk Lengyelországgal kapcsolatban, akkor más területeken is meg lesznek vezetve.

Magyarországgal, azt hiszem, ugyanez a helyzet. Más szempontból természetes is a velünk szemben felvett testtartás, hiszen általában mindenki ezt kapja, aki a fősodortól eltérően próbál felépíteni valamit, kormányozni egy országot. A feszültségek jórészt innen fakadnak és ez velejárója az ideológiai külön-utaknak. Az ideológiai eltérések forrása mondhatni a kulturális összekülönbözésekben rejlik. A mi nemzeteink szorosabban kötődnek a hagyományaikhoz, illetve tapasztalatból tudjuk, milyen elveszíteni az országunkat, milyen az, amikor erőszakkal átrajzolják a határvonalainkat, megszállnak minket. Éppen ezért ösztönösen felismerjük a pillanatot, amikor idegen erők próbálnak alárendeltségi viszonyba hajtani, politikai szolgájukká tenni, elvenni a nemzeti szuverenitásunk.

Meddig fajulhatnak az egyre hevesebb politikai csatározások?

A csatározások bizonyos szempontból természetesek, a feljebb említett ok-okozati lánc ezt bizonyítja. Nyugaton hazudnak rólunk, mesterséges valóságok illúzióit teremtik meg országainkról. Még ha konkrét emberekről, ügyekről olvasunk is, nagyon gyakran tudatosan kerülnek meghamisításra a részletek – legalábbis a Lengyelországgal foglalkozó külföldi sajtó esetében.

Mindenesetre azt gondolom, hogy Magyarország és a hazám nem feketebárányok, hanem világítótornyok, elsősorban a régió nemzetei számára. Vallom ezt annak tudatában, hogy képesek megalkotni és életbe léptetni azokat a törvényeket, amelyek valóban a nemzeteik érdekében állnak. Például a lengyel kormány tető alá hozott olyan óriásberuházásokat, melyek évtizedek óta égetően sürgősek, mégis blokkolva voltak idáig. Ilyenek a hajózást megkönnyítő csatornák északon, vagy az alagút, amely összeköti Świnoujście kikötővárost a szárazfölddel, továbbá a központi repülőtér felújítása, új gyorsvonathálózat kiépítése és még sorolhatnám.

A jelenlegi kormány volt az első, amelyik az úgynevezett Harmadik Köztársaság alatt képes volt általános szociális programot teremteni, családtámogatást eszközölni, eltörölni a tandíjakat és az önköltséges iskolai étkeztetést.

Tisztán látható a külföldi kimutatásokból is, hogy harminc éve nem értünk el olyan sikereket, mint most, mégis stabil katasztrófaként jelenünk meg nyugaton.

A cél egyértelmű, a kormány megtörése, aztán jöhet egy újabb bábállam, amely mindennel elégedett, amit az Unió nyújt neki. Egy kis pénz, egy kis fejlődés, de nem túl sok. Maradj csendben, a nemzetközi színtéren való önálló játékról pedig ne is álmodj!

Létezik kimondottan lengyel válasz minderre?

Lengyelország alapvetően speciális helyzetben van, hiszen túl nagy ahhoz, hogy az átlagos közép-európai államok szintjén lehessen kezelni. Viszont ahhoz, hogy jelentős szerepet vállaljon a nemzetközi porondon, túl kicsi. Mégis: 38 millió ember, 300 ezer négyzetkilométer. Tehát nekik az a bajuk velünk, hogy túl nagyok vagyunk ahhoz, hogy félvállról vegyenek, nekünk meg az a problémánk, hogy túl kicsik vagyunk a nagyok játékához. Ettől függetlenül a lengyel kormány arra törekszik, hogy kinyissa a zárt ajtókat, helyet csináljon magának az asztal mellett, ahol a döntéseket hozzák. Jogunk van hozzá, hogy ott legyünk.

Általában véve úgy gondolom, hogy mind Lengyelországnak, mind Magyarországnak joga van saját nemzeti kormányokat a hatalomra juttatni és a saját útjukat járni. Attól még, hogy nem követed a nyugati receptet, nem leszel antidemokrata.

Egyébként is, napjainkban nyugaton a demokrácia egyre inkább groteszk torzójává válik egykori önmagának – köszönhetjük mindezt a már említett intézményeknek, az ideológiai nyomásgyakorlásnak, a politikai korrektség térhódításának.

Ha van saját véleményed és az nem egyezik az övékkel, akkor elvesztheted az állásod, a pénzed, a becsületed – sajnos nincs már valódi szólásszabadság a nyugati világban.

Jacek karnowski salföld 22

P7/Morva Mátyás

Mindkét ország fővárosában felfedezhető a liberális dominancia: Budapest vezetését Karácsony Gergelyre bízták, Varsó főpolgármesterévé pedig Rafał Trzaskowskit választották. A Budapesten uralkodó állapotokat jól ismerik a magyarok, kíváncsi volnék viszont, mi a helyzet Varsóban?

Varsóban Rafał Trzaskowski főpolgármester konkrét tervek nélkül vezeti a várost. Olyan alapvető problémák kezelésébe bukott bele, mint a csatornarendszer karbantartása, ezzel komoly ökológiai károkat okozva, rengeteg szennyvíz ömlött bele a Visztulába. Tovább fokozza a helyzet tragikomikus mivoltát, hogy kétszer is megtörtént. A városközpontban elharapódzó graffitis térhódítással sem tudott vagy akart mit kezdeni, hiába illegális a tevékenység, ha senkit nem érdekel a szabályok betartatása. Szűkíti az utcákat, egyre nagyobb közlekedési dugókat idézve elő ezekkel az intézkedésekkel. A metróhálózat építésével villog, viszont azt a kormány finanszírozza. Állandóan panaszkodik, hogy a kormány nem bocsájt rendelkezésére elég forrást, de azzal nem takarékoskodik, ami van.

Tehát a valóságban semmilyen eredményt nem tud felmutatni. Ehelyett ideológiai harcokat vív, az eredményei is ilyen mércével mérhetőek, például küzd az LMBT jogokért, mindemellett magasabb politikai pozíciókra pályázik. Nincs a helyzet magaslatán, egyik ismert tulajdonsága, mondhatni, a lustaság. Nem jellemzi kemény munka, hamar beleun a város életében kulcsszerepet játszó mindennapi teendőkbe. Viszont a közvélemény egy része olyannyira az ideológiai rétegeire koncentrál a politika világának, hogy nem is lát azon túl. Gyűlölik a hatalmon lévő kormányt, de a részletekkel nem törődnek.

Szinte csak hasonló felállással találkozunk a nyugati demokráciákban. Mit gondol, mi ennek az oka?

Általános tendencia, hogy a nagyvárosokban élők sokkal liberálisabban gondolkodnak, inkább balra hajlanak, mint az ország vidéki részei. Mindezt fokozza az a téveszme, ami sokszor rabul ejti a kistérségből nagyvárosba kerülő fiatalokat: úgy érzik, akkor válnak teljes értékű polgárrá, ha magukba szívják a liberális eszméket is. Úsznak az árral, valójában nincs ebben semmi különös. Budapest korábbi polgármesterének két cikluson átívelő megválasztása inkább volt meglepetés; kivétel, ami erősíti a szabályt. Azt hiszem, jobb elfogadni a helyzetet. Nálunk például Varsóban majdnem elképzelhetetlen a jobboldali jelölt győzelme, ugyanez a helyzet más nagyvárosokban is, mint Poznan, Boroszló és Krakkó. A legnagyobb kormánypárti polgármesterek által vezetett városok országos szinten közepes méretűnek számítanak. A helyzettel tudni kell együtt élni, ennyivel több felelősség hárul a kormányra, szót érteni a liberális polgármesterekkel, illetve fejleszteni a vidéki kisvárosokat, falvakat és elszegényedett régiókat. A nagyvárosiak hajlamosak azt hinni, hogy ha náluk jólét van az odatelepült vállalatok miatt, akkor máshol sincs probléma, egy ország azonban nem csupán nagyvárosokból áll.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy Lengyelországban a főváros nincs annyira domináns viszonyban a további országrészekkel, mint például Budapest és a magyar vidék. Varsóban és környékén 3 millió ember él, az országban 38 millió. Magyarországon mások az arányok, a főváros jóval nagyobb befolyást gyakorolhat.

Mi történt pontosan a lengyel kormánykoalíció berkein belül a közelmúltban?

A 2014-ben létrehozott kormánykoalíció három pártból alakult, Szolidáris Lengyelország, a leginkább jobbra húzó elem, meghatározó erő a Jarosław Kaczyński vezette Törvény és igazságosság és a harmadik partner, a Jarosław Gowin által életre hívott Megegyezés. Gowin úgy döntött, hogy térfelet vált és egyesíti erőit az ellenzékkel. A köztársasági elnökválasztás óta mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ebbe az irányba halad. Egyesek szerint személyes kudarcként élte meg a gyenge szereplést a 2019-es választáson, rengeteg szavazatot vesztett. Talán arra számít, hogy a következő potenciális baloldali kormányban fontos szerepet kap majd.

Gowin már az elmúlt hónapok alatt is azon volt, hogy aláássa a koránykoalíció törekvéseit. Amikor például javaslatot nyújtottak be a járványhelyzettől meggyötört gazdaság újraindítására, Gowin kritizálta, azt mondta, hogy a középosztály ellen van, magasabb adókat jelent. Szóban már akkor az ellenzéki álláspont mellé állt. Tehát elkerülhetetlen volt az összetűzés, a kérdés csak az volt, hogy mikor? Kaczyński úgy döntött, most, és kiadta Gowin útját. Valójában persze utóbbi a hibás, teljesen természetes, hogy nem lehet valaki a kormány tagja, ha kormányellenes nézeteket hirdet. A pártja nagyrésze egyébként a koalícióban maradt, féltucatnyi képviselő követte csupán.

Természetesen a kormánykoalíció helyzete sem rózsás, főleg olyan esetekben, amikor 1-2 szavazaton múlnak bizonyos döntések, gyakorta előfordul a kedvezőtlen eredmény. Viszont az ellenzéknek sincs többsége. Ami igazán fontos, hogy a kormány túlélte, van még esélye ellátni a feladatait. Talán szükség lesz majd új kapcsolatokat kialakítani, utat nyitni az együttműködésre más pártok képviselőivel – át kell gondolni, a helyzet nem egyszerű, de Gowin terve, azaz a kormánybuktatás, nem jött be.

Donald Trump 2016-os megválasztása után egyik első útja Lengyelországba vezetett. A nyár folyamán világhírű amerikai médiaszemélyiségek látogattak Magyarországra. Fontos-e nyugati szövetségeseket keresni, figyelembe véve Trump bukását, lehetséges-e egyáltalán?

Természetesen kedvezőbb volna, ha még ma is Trump lenne az USA elnöke – Magyarország számára is. Viszont a lengyel kormány akkor befektetett az együttműködésbe, ami meg is térült: több amerikai katona érkezett, a legmodernebb hadtechnikával, F-35 vadászgépekkel például. Trump nemcsak szóval, de tettekkel is támogatott minket, nem ült fel a Nyugat-Európában oly népszerű kritizálási hullámokra.

A lengyel helyzet sajátos, hiszen az országunk a frontvonalon terül el, az orosz fenyegetés nem csupán elméleti síkon létezik. Megtörténhet, hogy megtámadnak. Éppen ezért a függetlenségünk múlhat az USA-val való szövetségen, olyan közel kell maradnunk hozzájuk, amennyire csak lehet. Jóllehet, csak akkor, ha lehetséges. Viszont a jelenlegi Biden-adminisztráció előszeretettel támogatja a német-orosz megállapodásokat. El kell fogadnunk, hogy most az Egyesült Államok egészen fura módon viselkedik, nem kimondottan a lojalitás erényét követve.

Persze azt hiszem, mifelénk mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy a nyugati erők akármikor elárulhatnak.

Ettől függetlenül Lengyelországnak nyugaton kell keresnie a szövetségeseit.

A Brexitnek például nem örültünk, mert az Egyesült Királyság EU-s politikájával, főleg, ami a kontinens jövőjét illeti, nagyrészt egyet tudtunk érteni. A helyzet nehéz, a legnagyobb probléma pedig az, amikor az USA együttműködésről beszél, de valójában egy fölé- és alárendeltségi viszonyt próbál megvalósítani. Ugyanez a helyzet az Európai Unióban, sok esetben a német a francia érdekek vannak európai érdekekként becsomagolva. Azt kérik, hogy azon az úton járjunk, amelyik Európa érdekében áll, de az irányt ők szabják meg, nem mi. Talán a jelenleg uralkodó komor hangulat feloldódik a jövőben.

Jacek karnowski salföld 5

P7/Morva Mátyás

Beszéljünk egy kicsit az identitáspolitikáról! A szexuális kisebbségek jogai elsőbbséget élveznek az Unióban és az USA-ban egyaránt. Vannak viszont őshonos nemzeti kisebbségek is, melyek jogai ugyancsak csorbulnak Európa szerte. Amikor Magyarország kormánya gyermekvédelmi törvényt hoz, minden épkézláb balliberális véleményformáló nekiront, megkérdőjelezve az önrendelkezés jogát hasonló belügyekben. Nem teljesértékű állampolgárként kezelni a szlovákiai magyarokat viszont Szlovákia belügye.

Olybá tűnik, hogy nyugaton az LMBTQ jogokért való kiállás egyfajta új vallássá alakul. A hazám diplomatáitól hallom, hogy a nyugati országokból származó kollégáikkal való találkozások során szikrázik a tekintetük, amikor az ügy fontosságát ecsetelik. Szent harcot vívnak, ahol pragmatikus párbeszédnek nincs helye. Vagy beállsz a szent seregbe, vagy nem, de akkor már ellenség vagy. Persze konzekvens kiállás nincs a kisebbségek mellett, inkább álszentkedés. Vannak fontos és feláldozható kisebbségek. Szlovákia nem egy problémás állam, ezért eltartják a tekintetüket, ha az asztalra kerül is a probléma. Magyarország viszont sok direktívának ellenszegül, ezért nem, hogy segítenék a nemzetpolitikai törekvéseit, még gáncsolják is, ahol lehet. Aztán történelmi távlatai is vannak a kérdésnek,

ha megkapargatnák a szlovákiai magyarok ügyét, a végén óhatatlanul ott kötnének ki, hogy Trianon unfair volt.

Az EU egyébként is szereti megválogatni, milyen pályán játszik, vagy milyen pályán ad lehetőséget a játékra. Ha egy lépéssel hátrábbról szemléljük a kérdést, azt is jól láthatjuk, hogy a nemzeteket és nemzetiségeket mint fogalmakat, alapvető fenntartásokkal kezelik. Kivéve, ha hasznukra válik egy-egy nemzeti kisebbség támogatása. Például, ha Magyarországon nagyszámú nemzeti kisebbségek élnének, minden támogatást megadnának nekik, hogy aláaknázzák az ország stabilitását. Szlovákia viszont nem lóg ki a sorból, nincs miért megbolygatni a felszín alatt lappangó jogtipró magatartást.

Félreértés ne essék, szeretem és tisztelem Szlovákiát, viszont az EU szemében a tökéletes kelet-európai állam. Nem túl nagy, nem túl ambiciózus, minden direktívát elfogad, csettintésre vezeti be az eurót és így tovább. Ugyanez a helyzet a korrupciós kártyával, ahol érdekükben áll, ha kell, ügyeket is kreálnak, felfújnak; ahol nem, ott szemet hunynak. Ezeket az árnyalatokat jobb tudatosítani, nincs aranyközépút, csak különböző kontextusok.

Az Esterházy Akadémia növendékeiként nagy tisztelői vagyunk Esterházy Jánosnak. Igyekszünk minél több helyre eljuttatni az életének üzenetét, főleg a V4-en belül – minden országgal és nemzettel volt kapcsolata –, de az EU-n belül is. Hallott már a mártírpolitikusról?

Ha jól tudom, Esterházy János szentéletű politikus volt, a szó szoros értelmében. Nagyon örülök, hogy a boldoggá avatási folyamatot Krakkóban indították el. Az édesanyja lengyel volt, így közös hősként és mártírként kell rá tekintenünk. Megrendítően nehéz sorsa jutott neki, de most példaként állhat mindannyiunk előtt, egy ember, aki az utolsó pillanatig kitartott Krisztus mellett, nem vesztette el a hitét. Csodálatos üzenete megmutatja nekünk, mit jelent hinni és kereszténynek lenni.

Egész Európa patrónusa lehetne, de azon belül is a keleti blokké, főként a V4 államoké.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy a cseheknek és a szlovákoknak vannak fenntartásaik, kérdőjelek, gondolok itt az irredenta narratívára. Azt hiszem az effajta hozzáállás nem fair, hiszen a két háború közt sem volt szlovákellenes, segítette a szlovákokat, nem törekedett az eredeti határvonalak visszaállítására, az együttélést szorgalmazta. A XXI. században látnunk kéne, hogy az előző száz évben gyakorta hoztak tragikus, elfogult és igazságtalan döntéseket, sároztak be ártatlanokat. Ezek a rossz emlékek apáról fiúra szálnak, kölcsönös megbékélés nélkül feloldhatatlanok.

Jacek karnowski salföld 10

P7/Morva Mátyás

Saját tapasztalataiból kiindulva hogyan képzeli a jövőt V4 és EU tengelyen? Aztán lehet bővíteni a látókört egészen egy USA, Oroszország és Kína háromszögig.

Úgy érzem a V4-ek, mint szövetség, fontos szereplővé válhat. Azt azonban, bármennyire keserű is bevallani, nem hiszem, hogy szorosabbra tudjuk fűzni a négy állam közti együttműködést. Például lehetnének közös intézményeink, fektethetnénk többet a fiatalok képzésébe, közös államközi ösztöndíjakkal, fejleszthetnénk együtt a térség infrastruktúráját. Az autópályák és vasútvonalak összeköttetései a nyugati szintet kellene megüssék. Sajnálatos módon ezek a fejlesztések akadoznak. Néha feltesszük a kérdést, nem Németországból blokkolják-e a gyorsabb tempót? Az Unió válaszút előtt áll, ha a dominánsabb erő a szuperállam felépítése mellett dönt, van rá esély, hogy sikerrel jár. Az erőfölényük számottevő, viszont ha valóban megépítik az Európai Egyesült Államokat, a struktúrát alapjaiban gyengítik meg, jó eséllyel összeroskad a saját súlya alatt.

Nem tudod figyelmen kívül hagyni a nemzetek közti különbségeket, nem egyesítheted úgy az államokat, hogy minden nemzet számára kényelmes legyen a szövetség. E téren, azt hiszem sokkal inkább II. János Pál pápa útmutatását kellene követnünk, aki azt vallotta, hogy

minden nemzet egy óriási kincs.

Ezt kellene elfogadni, és meríteni a különbségekből, az uniformizálási kísérlet helyett, ami csak zsákutcába vezet.

Ami a nyugatot illeti, megvan még az esély arra, hogy túlélje a jelenlegi egy helyben toporgó korszakot és irányadó legyen globális szinten is, mind gazdasági, mind kulturális téren, viszont ehhez el kellene feledni a különböző ideológiáktól átitatott társadalmi kísérleteket. Nincs jövő erős családok nélkül, nincs jövő önmagunk reprodukciója nélkül, nincs túlélés ütőképes hadsereg nélkül. Jelenleg viszont a Nyugat nem tesz mást önmaga szisztematikus aláaknázásán kívül, ebből kifolyólag lehetséges, hogy az előttünk álló évszázadban Kína osztja majd a lapokat. Remélem, hogy nem, de benne van a pakliban. Egy nap talán felébredünk, a 24. órában, és megmentjük a kultúránk és a hagyományaink.