
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Heger: A kormányzat újjáépítése irreális
2022. dec. 10.
A jelenlegi kormány összeomlása esetén egy új kormány felépítése irreális illúzió csupán Heger szerint. Ilyenféle kijelentések helyett persze lehetett volna úgy is kormányozni, hogy ne hulljon szerteszét a koalíció, de az nehezebb lett volna, főleg olyan partnerekkel, mint az SaS.
Milyen 76 szavazat? Ki lesz az a 76 szavazat? (...) Ez egy képzeletbeli forgatókönyv, amely soha nem fog megvalósulni. Megdöbbent, hogy az SaS párt ezt ajánlgatja, mert lehetetlenség
– mondta.
Soha ne mondd, hogy soha, nameg láttunk már karón varjút. Ami viszont tényleg a hátunk közepére sem kell, az valóban az SaS-es bomlasztó banda.
A miniszterelnök azért megismételte, hogy az energiaválság idején képtelenség kormányt váltani, hátha így igazzá válik majd a fals állítása.
Veszélyes és kockázatos most leváltani a kormányt, tavasszal majd nyugodtan beszélhetünk róla
– mutatott rá, hozzátéve, hogy ők legalább segítik az embereket. Ha a kormány megbukna, a Hlas-SD és a Smer-SD pártok kerülnének hatalomra.
Megismételte az SaS párthoz intézett felhívását is: „forduljanak vissza a könnyebbik útról!”.
Edo úgy véli, hogy a jelenleg elégedetlenkedők bele fognak nyugodni abba, hogy a jelenlegi kormány rátermett a folytatásra.
Teljesen szánalmas, hogy a demokratikus pártok, amelyeknek együtt kellene működniük, és amelyeknek a demokrácia fenntartását és fejlesztését kellene biztosítaniuk, egymást falják fel. A legutóbbi parlamenti vitákon csak ezt láthattuk.
– tette hozzá.
Heger hangsúlyozta, hogy az embereket segítő intézkedések végrehajtásához a jövő évi állami költségvetést jóvá kell hagyni.
Ha bármelyik képviselő nem hagyja jóvá, akkor kiteszi a polgárokat annak, hogy a támogatásokat nem kapják meg időben
– jelentette ki.
Annyi bizonyos, hogy a jelenlegi felhozatalból szinte lehetetlen volna kihozni a most kormányzó dilettáns bandától jobbat, ennyiben igaza van Matovič marionettjének.
nyitókép: TASR/P7
TASR/P7
