
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Helyére került a Magyar Fórum: az ODS-szel, a DS-szel, az SRK-val és a Za regiónyval indul a választásokon
2023. ápr. 14.
A „jobbközép” Magyar Fórum (MF), a Szlovákiai Polgári Demokraták (ODS), a Demokrata Párt (DS), a Roma Koalíció Pártja (SRK) és a formálódó Régiókért (Za regióny) párt egyetlen jelöltlistán fog össze a szeptemberi parlamenti választásokon. Az MF ezért megváltoztatja a nevét, hogy az összes egységet magában foglalja. Pénteken aláírták az együttműködési memorandumot, amelyet húsvéti megállapodásnak neveztek el.
A pártok nem lépnek koalícióra, csak egy listán fognak össze, az entitások viszont megmaradnak. „Nem érdekünk, hogy felfaljuk egymást” – mondta Simon Zsolt a sajtótájékoztatón.
A résztvevő pártokat a polgári és demokratikus pillér köti össze, vagyis az emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának előmozdítása, valamint Szlovákia európai uniós és NATO-tagságának támogatása. Az entitások a régiókra is összpontosítani akarnak, Simon szerint meg kell állítani a vidék elnéptelenedését, csökkenteni kell a regionális különbségeket, versenyképes mezőgazdaságot kell teremteni, valamint erősíteni kell a régiók kompetenciáit, hogy legyen elég pénzük a fejlődésükre.
További prioritás az állami kormányzás komolyanvétele (röhejes, hogy ezt ki kell emelni, de Szlovákia viszonylatában jogos), valamint a kis- és középvállalkozások támogatása.
A csoportosulás nyitott más témák, politikusok és személyiségek felé is, és a vezetői jelölt posztot is hajlandóak felajánlani. A Jablko-val, a Modrí és a Demokrati tagjaival még nem tárgyaltak, de el tudják képzelni az együttműködést. A vörös vonalat számukra a Smer-SD, a Republika, az ĽSNS, az SNS és Simon azt is kijelentette, hogy nem mennek kormányra a Hlas-SD-vel.
Folytatódik tehát a teljesen komolyanvehetetlen bolhacirkusz, melynek porondmestere Simon Zsolt marad, de legalább a Szövetség asszisztálása nélkül.
TASR/P7
