
ÍRIK A GÓL
Hiába nyert a DAC, a Slované a bajnoki arany!
2023. máj. 15.
A Dunaszerdahely idegenben 1-0-ra legyőzte a Zsolna együttesét a szlovák labdarúgó-bajnokság rájátszásának 9. fordulójában, és mivel a Slovan is elhozta a három pontot a Besztercebánya otthonából, így már biztosan eldőlt, hogy a pozsonyiak megvédik a címüket.
A két mérkőzést egy időben játszották, a Dunaszerdahely ellenfele az a Zsolna volt, akik ellen ebben a szezonban már kétszer is nyerni tudtak, igaz mindkét siker a MOL Arénában született, a Zsolna otthonában pedig 1-1-es döntetlent játszott a két csapat.
A mostani találkozó egy komoly hazai helyzettel indult, egy szögletet követően Petrášnak kellett hatalmas bravúrt bemutatnia. A folytatásban viszont magasabb fokozatba kapcsoltak a dunaszerdahelyiek, sorra dolgozták ki a lehetőségeiket, ezekkel azonban nem tudtak élni.
A jeget a 66. percben sikerült megtörni, Káčer szögletére Krstović érkezett remekül, majd fejelt a bal alsóba.
A montenegrói támadó a 17. gólját szerezte ebben a szezonban, aminek köszönhetően magabiztosan vezeti a góllövőlistát is.
A hátralevő időben nem túl sok minden történt a pályán, az utolsó percben azonban kecsegtető helyről végezhetett el szabadrúgást a Zsolna. A labdához a csereként beálló Timotej Jambor állt oda, aki szépen elcsavarta a labdát a sorfal mellett, Petráš eszén viszont nem tudott túljárni.
A dunaszerdahelyi hálóőr bravúrjának köszönhetően a DAC elhozta a három pontot a Zsolna otthonából,
ez viszont sovány vigasz volt a számukra, hiszen a másik mérkőzésen a Slovan Čavrić góljaival 2-1-re győzni tudott és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert.
Egy forduló van még hátra a Fortuna Liga idei szezonjából, a sárga-kékek a Besztercebánya ellen hazai pályán köszönhetik meg az egész éves szurkolást.
Demeter Nikolas
nyitókép: DAC 1904
