MAGYAR KÁRTYA

Hirtelen „sikeres szlovák” lett a felvidéki edző, Hornyák Zsolt 2026. máj. 14.

Amíg teszed a dolgod, csak egy magyar vagy, de amint nemzetközi szinten is megkerülhetetlenné válsz, a szlovák fősodratú média azonnal sajátjaként kezd büszkélkedni veled. Most éppen Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia sikeredzője került a pozsonyi célkeresztbe, a jelenség pedig tűpontosan mutatja meg azt a skizofrén állapotot, ahogy a szlovák közeg a sikeres magyarjaihoz viszonyul.

Ha egy felvidéki tehetség itthon próbál érvényesülni, gyakran falakba ütközik, megkapja a „maďar” jelzőt, a gúnyos megjegyzéseket a kiejtésére, vagy egyszerűen csak levegőnek nézik, mert nem illik bele a tősgyökeres szlovák nemzetképbe. Aztán az illető elmegy Magyarországra, ott munkával, alázattal és eredménnyel nevet szerez magának, majd hirtelen érdekessé válik a szlovák sajtónak is.

A napokban robbant a hír, miszerint a Slovan Bratislava gőzerővel keresi Vladimír Weiss utódját, a nevek között pedig ott virít Hornyák Zsolté, akit a szlovák portálok hirtelen szuperlatívuszokban emlegetnek. Érdemes megfigyelni a szóhasználat finom, de annál beszédesebb árnyalatait: a cikkek címeiben már úgy szerepel, mint a „sikeres szlovák”, akit a magyar média is emleget. 

Hirtelen fontossá vált, hogy Hornyák a Slovan neveltje, hogy szlovák válogatott volt, és hogy hazai szakember. Hol volt ez a nagy büszkeség az elmúlt öt évben, amíg Felcsúton épített stabil, európai szintű csapatot? Akkoriban a szlovák közvélemény ingerküszöbét alig érte el a tevékenysége, vagy ha igen, akkor is csak mint az „Orbán-projektben dolgozó magyar” jelent meg a hírekben. 

Amíg a Puskás Akadémiával sorra nyerte az érmeket, Szlovákiában a legtöbben csak legyintettek rá, most viszont, hogy a szlovák bajnoknak égető szüksége van egy kompetens edzőre, előkerült a szlovák útlevél és a közös múlt.

Ez a tipikus szlovák recept: először jön a mellőzés, majd a stigmatizáció, végül pedig a teljes kisajátítás. Amint valaki eléri a csúcsot, hirtelen „szlovákként” tálalják a világnak, mintha az elért sikerekhez a szlovák rendszernek bármi köze lenne, elfelejtve a korábbi semmibe nézést és a „lemagyarozást”. 

Hornyák Zsolt esete tankönyvi példa: az az ember, aki évek óta a magyar NB I. leghosszabb ideje hivatalban lévő vezetőedzője, és aki már magyar állampolgársággal is rendelkezik, hirtelen a „szlovák edzőiskola kiválósága” lett Pozsonyban. 

Kérdés persze, hogy valóban vissza akar-e térni valaki abba a közegbe, amely csak akkor ismeri el, amikor szüksége van rá, és ahol a sikeres szlovák jelző valószínűleg csak az első vereségig tart, ami után újra ő lesz a felcsúti magyar. 

A szlovák médiának pedig ideje lenne tükörbe néznie: a tisztelet ugyanis nem ott kezdődik, hogy valakit címlapra tesznek, ha kell a tudása, hanem ott, hogy akkor is értékelik, amikor még csak egy tehetséges magyar a sok közül.