A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
2022 10 27 3

Hivatalos a magyar felirat is – Kihelyezték az ország első kétnyelvű közúti irányjelző tábláját 2022. okt. 27.


"Horony Ákos jogász, önkormányzati képviselő, a táblatörvények szakértője elmondta, a szerdahelyi táblaállítás egy hosszú és bonyolult szakasz lezárása.

Az aktuális esemény jelentősége abban áll, hogy ez az első, hivatalos kétnyelvű irányjelző tábla. Horony azt is elmondta, a két Dunaszerdahelyhez közeli településre irányító jelzőtáblát a város készítette, mivel kihelyezésére városi fenntartású út mellett került sor. A tábla elkészítése, formája és kihelyezése a jelenleg hatályos törvényeknek teljes mértékben megfelel – hangsúlyozta, majd úgy folytatta, Dunaszerdahelyen elfogadtak egy határozatot arról, hogy az elkövetkezőkben minden táblát kétnyelvűen szeretnének kihelyezni a városban, s erről tájékoztattak minden illetékes hatóságot is, írja a ma7.sk

Fontos eseményről beszélünk, ideje előre lépni szakmai kérdésekben, legyenek szemmel is láthatóak a magyar sikerek! Forró Krisztián az eseményről azt mondta: Kis lépés, de történelmi pillanat!

Ami az összes, magyarok lakta vidéken kihelyezhető táblák számát illeti, Horony óvatos becslése szerint is több ezer tábláról lehet szó!

Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere emlékeztetett arra, Dunaszerdahely városa már korábban is az élen járt az innovatív megoldások támogatásában, s így vált megvalósíthatóvá, hogy úgynevezett "információs táblaként”, azaz nem hivatalos útjelzőként, de a város útjai mellett néhány helyen már megjelentek kétnyelvű feliratok. Igaz, ezek kivitelezésükben eltértek a hivatalos közúti tábláktól.

Nem volt kérdéses, hogy a törvényi környezet megváltozása után a város kezdeményezze a saját kezelésű út mellett a kétnyelvűsítést.

Újságírói kérdésre Hájos elmondta, továbbra is készen állnak más önkormányzatok érdeklődése esetén a kétnyelvű táblákkal kapcsolatos tanácsadásra, hiszen mint kiemelte, el kell köteleznük magunkat a magyar nyelv hivatalos szinten való használatára!"


Ketnyelvu iranyjelzo tabla nappal foto somogyi szilard immar hivatalos a magyar felirat is jpg

Forrás és képek: ma7.sk