
SZOBORPARK
Holtverseny
2025. jan. 3.


Még alig múlt ez az öreg év, és köszöntött ránk a új, máris nagyon szoros verseny alakult ki Európában az Év Leghülyébb Politikusa címért, amit a győztes, vagy győztesek, egész évben büszkén viselhetnek.
MIvel a petárdák hangja és a konfettieső hullása még be sem fejeződött, joggal feltételezhetjük, hogy ezek vagy a hangra, vagy a tüzijáték fényére jönnek, ezért az idegállapba kerülést megakadályozandó, ezeket az eszközöket évközben kerüljük.
Első nekifutásra máris legalább hárman tartanak igényt erre a megtisztelő címre.
Az első helyen természetesen az ukrán zongorahangoló szaladt bele az szilveszteri harangzúgásba, aki úgy eltévedt a politika útvesztőjén hangolás közben, mint Fásy Adám a kottában. Első komolyabb újévi beszédében azt találta mondani Mózes földi reinkarnációja, hogy az oroszok a földgáz ukrán tranzitjának megszűnésével Európa felé, az utóbbi idők legsúyosabb vereségét szenvedték el. Hogy ezt pontosan hogyan is érti, azt inkább hagyjuk meg a pszichiáterekre, mert ez inkábbb orvosszakértői szempontból vizsgálható. Mi egyenlőre csak azt látjuk, hogyha ez Oroszposzág legsúlyosabb veresége, akkor az elmúlt lassan három év alatt a világ összes fegyverének exportja, majd az ezt követő vasgyűjtésbe termelése Ukrajnában, kidobott pénz volt az ablakon. Mert katonai szempontból akkorát szopnak az urkánok, mint a ma született bárány műetetéssel.
Hogy az orosz gáz e lépés által megemelkedett világpiaci ára hol fog kikötni, azt még nem tudni, most egyelőre csak azt tudjuk , hogy hol nem. Ez Európa,ahol várhatópan lakossági és ipari energiadrágulást, versenyképesség csökkenést, és gazdasági visszaesést okoz majd.
Ennek az árát pedig megint csak a legszegényebb, kelet-európai országok polgárai állják majd.
Moldáviában, máris leállították az ipari termelést az ukrán tranzit megszűnése után. Csak a legszükségesebb élelmiszeripari tevékenységet és lakossági fútést hagyták meg, de azt is vészhelyzeti üzemmódban.
Hogy ez mennyire fogja erősíteni az amúgy is erős orosz befolyás alatt álló Transznisztria Európa-pártiságát és nyugatszeretetét, az ebben az évben ki fog derülni, mint a Napunk tollforgatóinak az éleslátása.
Az EU által Oroszország ellen bevezetett 12, teljesen hatástalan szankció után, ez az alattomos és hitvány ukrán húzás annyira fáj majd az oroszoknak, mint a dunaszekcsői Tamagocsi temetőben a bérsirató asszonyoknak a gyász.
Az év hülyéje címért folyó második helyezett holtversenyben az a lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski, aki a tranzit leállítását külön sajtótájékoztatón üdvözölte és fejezte ki örömét, de mi felett is? Hát az fölött, hogy az EU-n és a NATO-n belüli szövetségesei, mint Szlovákia és Magyarország egy óriási gazdasági probléma előtt állnak, ami jelentősen megkeseríti az itt élő polgárok életét.
„Az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítása, újabb győzelmet jelent Finnország és Svédország NATO-csatlakozása után“ - nyilatkozta Radoslaw Sikorski.
Gratulálunk Donald Tuskó ügynök úr kollégájának.
Különösen fájó ez nekünk, magyaroknak, akik az ezer éves lengyel-magyar barátságot oly gyakran hangoztattuk és tápláltuk vérrel, fegyverrel és testvéri szeretettel is a történelem során.
De nemcsak hangoztattuk, hanem meg is éltük a mindennapokban, hiszen az egyszerű, hétköznapi magyar és lengyel emberek barátsága még mindig élő és kézzel fogható.
Mindig is tudtuk, hogy ez a barátság nem a politika oltárán fog megmaradni és reméljük, hogy a lengyel külügyminiszter még egyszer szégyellni fogja magát ezért a kijelentéséért, mely nemcsak a kollegialitás teljes hiányát, de a felebaráti vagy szövetségesi viszony, iszonnyá való degradálását is előrevetíti erre az évre.
Persze a hülyék versenyének vesszőfutásából, nem maradhatnak ki a magukat magyarnak nevező, de valójában brüsszeli gazdáik kutyapórázán vonyító és vergődő ellenzákinek csúfolt pojácák sem, hiszen csakis idült elmebajjal lehet, orvosi szakvélemény nélkül, előrehozott parlamenti választások megnyerését vizionálni egy olyan évben Magyarországon, amikor nem is lesznek törvényből adódóan választások.
Az emberek hergelése persze ma jól fizet Brüsszelben, és a nyomorék lelkű hazaárulók olyanok mint a giliszták eső után.
Előjönnek a földből akkor is, ha nem kívánjuk őket. Persze az agyhalál nem ok arra, hogy valaki ne csak hülye legyen, hanem annak is látszon.
Így a hármas holtversenyt az Év Leghülyébb Politikusa címért január elsején máris megnyerte Zelenszkij, Sikorski és Magyarszki.

Díszes társaság.
Legalább ezért a címért folyó versenyt sem kell már rendezni ebben az évben, de ahogy telnek az órák és futunk bele az évbe, láthatjuk, hogy nagy lesz a tolongás még egyéb, fényes címekért is 2025-ben.

Hrubík Béla


