
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Honvédelmi miniszter: harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni a Magyar Honvédség képességeit
2023. máj. 2.
Kedden tartotta Böröndi Gábor alábornagy meghallgatását az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, mely a hétvégén menesztett vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy utódának kinevezése kapcsán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a meghallgatás után arról beszélt, hogy a kormány elhúzódó háborúra számít a szomszédban.
Noha a kormány a béke és a tűzszünet oldalán áll, katonai szempontból fel kell készülni arra, hogy a konfliktus még sokáig jelen lesz Európa keleti felén, ezért
harcászati szintről a hadműveleti szintre kell emelni a honvédséget.
Ehhez pedig Börödi Gábor altábornagyot tartja a megfelelő embernek.
El kell jutnunk oda, hogy a Magyar Honvédség a NATO mint védelmi szövetség tagjaként, de a nemzeti haderőre épülve, az újonnan beérkező eszközök rendszerbe állításával, az ehhez kapcsolódó harceljárások kidolgozásával és legfőképpen egy megújult morális, lelki alapon, egy mélyreható szervezetikultúra-váltást követően egy magasabb harckészségi állapotba kerüljön
– fogalmazott a miniszter.
Böröndi Gáborról a miniszter azt mondta, kiváló katonai pályafutás áll mögötte, volt már a vezérkari főnök helyettese is, és a legutóbbi időkig Magyarországot képviselte a NATO-ban, így az ő tudása, kapcsolatrendszere a legfrissebb, legmélyebb, legaktuálisabb a háború hatására jelentősen átalakuló védelmi szövetséggel. Megjegyezte: a NATO története legnagyobb adaptációs folyamatát éli, amiben Magyarország földrajti helyzetét és haderőfejlesztését tekintve is megkerülhetetlen szerepet tölt be.
Most, amikor a határaink mellett háború dúl, ez a hivatás új értelmet nyer: meg kell tölteni tartalommal, mentálisan meg kell újítani a Magyar Honvédséget és egy ütőképes, elkötelezett haderőt kell létrehozni, ami NATO-kötelékben is képes tevékenykedni és működni
– nyilatkozta a leendő vezérkari főnök.
Elmondta: meg kell újítani az altisztképzést, a katonáknak élményszerű kiképzést kell adni. Kiemelte azt is, hogy meg kell találni a hangot a fiatalokkal, közelebb kell őket hozni a hadsereghez és aztán meg kell őket tartani. Ehhez az egyik eszköz a mindennapos megmérettetés, mert lelki támaszt ad és végigkíséri őket egész életükben.
Én azt szeretném, ha elsősorban fejben lennének változások: higgyük el, hogy tudjuk, ha tudjuk, akkor akarjuk, ha akarjuk, akkor tegyük meg
– fogalmazott az altábornagy.
Kósa Lajos a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke elmondta, elmondta, a bizottság nyolc igen és egy tartózkodás mellett támogatta Böröndi Gábor kinevezését a honvéd vezérkar főnökévé.
Ahogy a Fidesz politikusa fogalmazott,
a vezérkari főnöknek a haza védelme a kötelessége, függetlenül attól, hogy milyen kormánya van az országnak
Forrás: MTI
Nyitókép: honvedelem.hu
