A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
333260560 4194155264143566 3249487380695865083 n

Hrubík Béla: A demokraták ötszáz ár-nyalata 2023. márc. 8.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Ha van lejáratott szó és fogalom a mai világban, és ezen belül az Európai Unióban, akkor az a demokrata, demokratikus, demokrácia szavak. Ennek újabb pöcegödrét ásta meg éppen az ideiglenesen, de annál kártékonyabban garázdálkodó szlovák kormányfő, az OĽaNO-ból frissen olajra lépett (de nem oroszra) vodkaárus, globalista szolga, Eduard Heger. Nem vette túl hosszúra a siratós figurát, és még a rövidre, de annál intenzívebbre szabott gyászóra letelte előtt, melyben egykori pártját sirathatta volna meg vagy nem, máris bejelentette, az új násznépet az őszre esedékes parasztlagziba, ahol ők lesznek a parasztok, de a menyecsketáncban összekolompált aranyesőből nem szeretnének kimaradni. 

Annyi már az új párt, hogy dúskálunk és válogathatunk bennük, mint a disznó a makkban az őszi lombhullás után. Lehet, hogy valakinek le kellene kapcsolnia a villanyt, mert esküszöm, ezek a fényre jönnek. Eduard Heger megbízott kormányfő frissen főzött sajtótájékoztatóján bemutatta az új pártját, és az azt támogató tagjait, amely a Demokraták (Demokrati) nevet viseli, és első ránézésre az embernek poszttraumás stressz szindrómája lesz, mely egy szorongásos tünet, mely csak egy helyen enyhíthető. Hát nem sokat törhették a fejüket a párt nevén, az egyszer biztos. Ha ilyen ötletes lesz a politizálásuk is, akkor inkább hegyi kecske tenyésztésbe kezdhetnének. 

A történelemből meg a jelenből is tudjuk, hogy általában azok a pártok szeretik a nevükben feltüntetni a demokrata, demokraták vagy a demokrácia szót, akiknél többnyire nem egyértelmű, nem következik automatikusan, hogy a demokratikus hagyományokat követik majd. 

Így volt ez az egykori, Vladimír Mečiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (HZDS), 

az Ivan Mikloš pénzügyi bűvészmutatványos és szemfényvesztő által is fémjelzett Demokrata Párttal, (DS), a CSKP-ból kiszakadt és ránkrohadt, Jozef Migaš által vezetett Demokratikus Baloldal Pártjval (SDL) vagy éppen a most az eget is kéknek néző Mikuláš Dzurinda Szlovák Kereszténydemokrata Uniójával (SDKÚ). 

De hogy a Szlovákián kívüli munkás vagy egyéb baloldali neokommunistákat se hagyjuk ki, említhetjük mindjárt a Gyurcsótány „hazudtunkreggeldélbenéseste“ Ferenc és a bolgár Döglev Klároly megvezette Demokratikus Koalíciót (DK). 

Az, hogy az új párt legmagasabb értékként a demokráciát, a szabadságot, az igazságosságot, a békét, a toleranciát és az együttműködést jelölte meg, illetve a tisztességen, szakértelmen és párbeszéden alapuló politikát, senkit ne tévesszen meg. Hazudtak ezek már nagyobbat is. Most sem lesz másképpen. Ezt csak azért írták le, hogy legyen mit elfelejteniük. 

Az elmúlt két évben pont ezeket nem tartotta be minisztereivel egyetemben kormányfőként a mi Edonk, és az egy éve tartó orosz-ukrán konfliktusban a béke az utolsó, ami a tevékenységük kapcsán az eszünkbe jut. 

Persze üzent is a globalista gazdái felé, hiszen két nyálcsorgatás közepette az Ukrajnának nyújtott segélyekről, valamint az Európa-párti és atlantista együttműködésről is beszélt. 

Ez a lényeg, a többi salak, körítés, rizsa. 

Ez lefordítva annyit jelent, hogy jöhet a lóvé a kampányra, mert jó befektetés lesz, és a kölcsönt természetesen velünk fogja majd visszafizettetni, mint ahogyan az Ukrajnának szánt nagylelkű és hangzatos ajándékokat is naponta fizetjük a zsebünkből. 

A pártja állítólag öt pilléren fog állni, de ennek felsororlásától most megkímélném a magas vérnyomású tisztelt olvasót. Elégedjenek meg annyival, hogy a háta mögé felsorakoztatott tehetségtelen globalista szagértők, akik közül most is négyen miniszterek: 

Jaroslav Naď védelmi miniszter, Karel Hirman gazdasági miniszter, Rastislav Káčer külügyminiszter és Ján Budaj környezetvédelmi miniszter. 

Ők fogják tartani a párt négy pillérét, és az ötödiket, a gangét, Heger, vagy ha nem, hát legrosszabb esetben kitámasztja majd egy üres vodkás üveggel. A szint nagyjából azonos. A díszes társaságot elnézve, ezek között már Mekk Elek ezermester is Nobel- díjra lenne esélyes. 

„Azt szeretnénk, ha Szlovákia egy olyan ország lenne, ahol nemre, fajra, nemzetiségre és szexuális irányultságra való tekintet nélkül, mindenki biztonságban érzi magát” – mondta Heger megnyitó beszédében. 

Az ilyen vagy efféle biztató szavak után szokták a Rejtő-regényekben tömegesen levetni magukat a mélybe a balkonról vagy csak simán elhajózni a „Na mi újság Wágner úr?“nevű hajón a végtelenbe.

De nem volt elég a bajság egy napra, mert elmondása szerint más demokratákkal is tárgyalnak. Jó lenne, ha esetleg egyesülnének is velük, hogy így legalább biztosak lehetnénk abban, hogy összegyűjtik mindazokat az erőket egy kalap alá, akikre biztosan nem fogunk majd még véletlenül sem szavazni, ugyanis a párt tagjainak a névsora nem életbiztosítás, és már most is garancia a globalizmus elvtelen kiszolgálására, a káoszra, a megbízhatatlanságra, a jószomszédi iszonyra, a környezet pusztulására, a genderideológia támogatására, a III. világháború kirobbantására, valamint a gazdasági csődre. És gondolom ezek szerint is szülhetnek majd a férfiak... 

Biztosan jó helyen lenne a spájz kulcsa ezeknél? 

Ha valamit kihagytam, az csak a véletlen műve, és nem volt szándékos, amiért utólag is elnézést kérek a tisztelt Olvasóktól. Az olyan neves és tapasztalt politikusok, mint Hirman, Káčer, Naď, Budaj és persze a színtelen-szagtalan Heger, nálam legfeljebb a „Négy vidám vadkanhoz“ címzett fogadóban kártyázhatnának egy sör mellett záróra után, jó esetben, de tudatosan egy kóborkutyát sem bíznék rájuk, se jó, se rossz szívvel, nem hogy egy ország vezetését. 

Ezek olyan jelentéktelen emberek, Woody Allent idézve, hogy a temetésükön a halottas kocsi menne leghátul!



nyitókép: facebook.com/demokrati

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!