LÓSZART, MAMA!
Hrubík Béla: A nagy nemzeti elkenés
2023. aug. 29.
Ha fel lehetne tenni a kérdést, hogy vajon Szlovákia ünnepei között melyik a legmegosztóbb, legsejtelmesebb, akkor bizonyára a Szlovák Nemzeti Felkelést nevezném meg, melyet nyugodtan nevezhetünk Szlovák Nemzeti Elkenésnek, hiszen annyi hazugság, félrevezetés, mártírcsinálás és kommunistaízű, valós és kitalált hősökre szabott történelemhamisítás egyetlen ünnep közelében sincs. Nyugodtan beszélhetünk félig-meddig polgárháborúról is, hiszen az akkor a nyugati hatalmak által támogatott partizán felkelés, az első önálló Szlovák Köztársaság akkori fasiszta rendszere, és annak a mai napig imádott és dicsőített vezetője, Jozef Tiso ellen irányult, hogy elősegítse és előkészítse a szovjet csapatok mielőbbi sikeres előrenyomulását az országon keresztül Berlin felé.
Még hetven évvel az Nagy Elkenés után is sikeresen találtak különböző falvakban újabb és újabb egykori partizánhősöket, hogy sikeresen, az aktuális politikai rendszer és a nem létező történelem magasztalására, kitüntethessék őket a jól megérdemelt „partizánoskodásuk“ után a Sült Szarvas Érdemkereszt Kommunista Csillagokkal Díszített Szent Nagymorva Birodalmi Cirill-Metód Kereszttel.
Persze az senkit nem zavart különösebben sem akkor, sem most, hogy a vélt vagy bemondásra szaporodó partizánpalánták a felkelés idején akár négy vagy ötévesek is lehettek már, ami persze nem akadály, hiszen a jó partizán arról ismerszik meg, hogy elismerik őt annak.
De mi is történt valójában?
„1944 augusztusára Szlovákiában egyre erőteljesebbé vált a partizántevékenység. A kormány augusztus 12-én rendkívüli állapotot vezetett be. A partizánok az átálló szlovák helyőrségek segítségével több települést elfoglaltak. Augusztus 28-án Turócszentmártonnál elfogták és megölték a német Wehrmacht küldöttségének tagjait. Tiso szlovák elnök hívására a német csapatok augusztus 29-én megkezdték az ország megszállását. A Szlovák Nemzeti Tanács ekkor indította meg a felkelést. Az angol emigrációból hazatért Rudolf Viest tábornok parancsnoksága alatt, a felkelőkhöz átállt katonákból megalakuló csehszlovák 1. hadsereg azonnal felvette a harcot a német és a velük együttműködő szlovák fegyveres erőkkel. A szlovák nemzeti felkelésben a szlovák szakirodalom szerint körülbelül 50-60 ezer katona és 18 ezer partizán, a németek szerint körülbelül 14 ezer 500 katona és 2500 partizán vett részt. A németek felőrölve a fegyveres ellenállást, október 24-én elfoglalták Breznóbányát, 26-án Zólyomot, majd 27-én Besztercebányát , a felkelés központját. A szlovák nemzeti felkelést ezzel leverték. November 3-án elfogták, majd kivégezték Goliánt és Viestet. A megmaradt szlovák felkelők – több csoportban – a hegyekben harcoltak tovább a szovjet csapatok megérkezéséig.”
Természetesen, ezen tények mellett azt sem hallgathatjuk el, hogy ezek a partizáncsoportok olykor tömegmészárlásokat, civilek elleni merényleteket, faji és etnikai alapú tisztogatásokat, köztörvényes gyilkosságokat műveltek, melyről a Szlovák Nemzeti Felkelés főügyésze, Karol Samuel Korbel (1909-1997) ezt írja Emlékek (Spomienky) című memoárjában:
A dicső Szlovák Nemzeti Felkelésről alkotott legendát jelentős mértékben lerombolják azok a tömegmészárlások, amelyeket a mi partizánjaink és a szovjetek közösen követtek el 1944 szeptemberétől kezdődően, néhány héttel a harcok kitörése után.
-
Jellemzően a szlovák demokratikus ügyészségre, a későbbiekben az ezen áldozatok hozzátartozóinak beadványai után elindított ügyészségi eljárásokat sorra megszüntették, és az azt elindító ügyészt is, minő véletlen, felmentették.
Persze egy háborúban, mint látjuk, minden is lehetséges.
Nem kell ahhoz messzire sem mennünk, hogy ezt közel nyolcvan év után a szomszédunkban zajló orosz-ukrán katonai konfliktus kapcsán megtapasztalhassuk. Mindennek ellenére azonban elmondható, hogy a Szlovák Nemzeti Elkenéssel Szlovákia elárulta az akkori szövetségeseit, majd mostanság azokat is elárulta, akikkel akkor lepaktált.
Hát ilyen a politika.
Ma már nincsenek szövetségesek, csak politikai érdekek. Náluknál csak a románok árulták el többször a szövetségeseiket, és mi tudjuk, ez nem túl nagy jellembeli erényről tanúskodik. Néha (de lehet, hogy csak nekem) úgy tűnik, mint az egykori Csendes-óceánon zajló tengeri csatákban a kisebb szigeteken évtizedekig visszamaradt japán katonáknak, itt sem mondták meg néhány, a hegyekben élő emberkének, hogy a háborúnak vége, és jöjjenek már le onnan. Elég, ha csak a mostani választási kampány néhány partizánjának megnyilvánulására gondoljak.
A szlovákokkal azonosan csak a Most-Híd árulta el akkora mértékben a saját közösségét, de ezen Júdások közül még egy hitvány partizánnak valót sem látok.
A napokban éppen belefutottam Sebaj Tóbiásba, alias František Šebejbe, aki a Bodri-Most 203445 nevű politikai elfekvő intézet (mert pártnak nem mondható) által fizetett provokációban megy bele páros lábbal Orbán Viktorba. Úgy látom, tényleg tudják a célt, de az ezen az úton vezetett kaminkós botos nyugdíjasaikkal szépen elcsoszognak a megérdemelt, ismert útjuk irányába, a szakadék felé.
Javaslom, hogy itassanak vele egy kis aludttejet, és hagyják már békén ezeket a kiégett, kivénhedt, liberális rendszerváltó lampionokat, akik már a fáskamrát sem világítják be, nem hogy a kék eget, és végképp nem, a Szlovák Nemzeti Elkenés, sárga-kékkel kimázolt, Slavínos diadalútját.
nyitókép: TASR/Pavol Zachar
Hrubík Béla