AMMARHA!

Hrubík Béla: A palóc nehézvíz igaz története 2024. febr. 22.

Ha valaki esetleg arra gondol, hogy ez egy Rejtő-regény epizódcíme, nem áll messze az igazságtól, de közel sem. Maradjunk abban, hogy ez egy Lejtő Jenő-i felvezetés, de mint a Rejtő-regényekben, ez is a végén fog beteljesedni. Olyan ez, mint a „Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc” nevű, számomra nagyon szimpatikus Facebook-csoport, vagy a „Söntés a három vidám hullamosóhoz” és a „Józsi Mikornyicki” nevű kocsmák, ahol egy részegen eltöltött este után reggel a „Na mi újság, Wagner úr” nevű gőzös kihajózása verhet csak nagyobb hullámokat. Valamikor lehet űrhajósnak is készülhettek a történet szereplői, de errefelé űrt maximum az embernek a két füle között lehet találni. 

Ha a kontinens nyugati felére születnek, talán egy jobb sors és tartalmasabb élet vár rájuk. Az kétséges földműves szövetkezetek befuccsolása, illetve tudatos tönkretétele után, ami a nagy EU-hoz való felzárkózás, a szocialista életvitel és múlt teljes felszámolását irányozta elő, hogy a keleti blokk megnyithassa piacait, az ócsított minőségű (magyarul szemét, moslék, hulladék, selejt) mezőgazdasági termékek és elavult, idejétmúlt, ócska, nem modern gazdasági, ipari technológia előtt.

Lajoskánknak, a fantasztikus négyes és a későbbi Jézus szíve szocialista brigád egyik prominens tagjának jó munkája volt. És kiváló szakember is volt. A szövetkezetben volt sofőr, gépjavító, autóvillanyszerelő, és minden es. A hülyeségért, persze nem kellett a szomszédba mennie. Gyakran dicsekedett vele a kollégáinak, hogy ő perfekt beszél németül. Persze kinevették, mert honnan is tudhatott volna, de azért mindenkiben ott bujkált a kisördög, hogy hátha mégis. 

Egyszer aztán, eljött a mi Lajosunk nagy napja, mert egy építkezés és fejlesztés okán német szakemberek érkeztek a szövetkezetbe. 

Nosza, szalajtottak Lajosunkért, hogy nosza, jöjjön már gyorsan szót érteni, mert itt annak a „pízes” nyugati vendégek, és a „guttentágon” kívül nem igen érti őket senki. 

Ment is Lajosunk szaporán, mint az igaziak, ahol is a gazdag, majdnem szomszédjaink örömmel fogadták a vélt tolmácsot. Lajos hallgatta egy ideig, majd úgy kivágta magát ebből a helyzetből is, mint lovagok a török fejet a középkorban. 

„Hát ezek nyugat németek”, mondta Lajos. „Sajnos én nem tudok, csak kelet-németül“, majd fordult egyet, mint aki jól végezte a dolgát, és eloldalgott .

Az eset után egy ideig, nem is sejtjük, miért, csak a szerelőgödörben kapott feladatokat, főleg javítani valót. Nyakig olajosan azonban annyi új ötlet jut az ember eszébe, hogy se szeri, se száma. Ha valaki azt gondolná, hogy a nehézvizet valamelyik Nobel-díjas tudós találta fel, az atomreaktorok hűtésének okán, az nagyon téved. 

Az inasiskolákból kikerülő tanoncokat, akik az mellett, hogy semmihez sem értettek, kellően hülyék is voltak ahhoz, hogy a Lajosunk-féle mókáknak megfeleljenek. Így gyakran megesett, hogy egy-egy éppen érkező inassal, akit Lajoshoz osztottak be szakmát tanulni, nehézvizet hordoztattak a szövetkezeti gépjavító telep udvarán, ami abból állt, hogy egy 30 literes, üres acélhordó aljába, amibe egykoron gépolajat tároltak, egy harminctonnás súlyt emelni képes hévért tettek, majd félig öntötték vízzel, amibe tisztítószert tettek, hogy a kellően habzó vízben, ne lehessen meglátni a hévért. 

Természetesen a nehézvizet az udvar legmesszebbi szögletében lévő kombájnok hűtőtartályába kellett elvinnie az inasnak, aki fél órán keresztül vonszolta a kb. 60 kilós vizes tartályt. A kombájnisták persze tudták, hogy mire megy ki a játék, hiszen többször, több ciklusban is eljátszatták már ezt a trükköt a hülye inasokkal, ezért általában tovább küldték azt a telep ellenkező, másik végébe a legnagyobb traktorokhoz. 

A klasszikus „eredj a raktárba reszelőzsírért“ csak tízórai ugratás volt, ez mellett. 

A gépjavítások hosszú, fárasztó és unalmas folyamata azonban kihozza az ördögöt a pihent agyú szerelőkből, ezért egyéb mulatságokra is sort kerítettek. 

A műhelyfőnök egyik kedvenc hobbija volt, hogy a földre eldobott papírdobozkákat, zacskókat, ami a csavarok vagy éppen az üdítők után maradtak ott, focilabdaként rugdosta. Némelyiket, nekifutásból elrúgta, amely messzire is repült ez által. Persze, a sasszemű és elméjű Lajosunknak, ez nem kerülte el a figyelmét, és jól előkészítve, néhány nap múlva már ki is dolgozta részletesen a tervet. 

A műhelyfőnök nyáron a régi „vietnamkikba” jött munkába, hogy ne izzadjon a lába. Aki emlékszik arra lapos, a gumicipő betétet három ponton vékony gumival összefogó papucsra, amit az ember a két lábujja közé erősített, hogy hordani tudja, az sejti, miről beszélek. Nos, a mi Lajosunk már a délelőtt folyamán beetetésre elszórt két-három apró papírdobozt a műhely bejáratánál, amit úgy helyezett el, hogy a főnök a műhelybe való belépéskor meglásson. A szerelőgödör, pont megfelelő mélységű hely volt a beavatottak számára, ahonnan a folyamatot szemmel követhették. 

Az első szabadrúgások a megérkezéskor meg is történtek. Úgy repkedtek a papírdobozok, mint az eső előtt a fecskék a tócsák fölött. 

Persze a beetetésre szánt dobozok után a negyedik, kicsit nagyobb papírdobozban egy kéttonnás hévért rejtett el Lajosunk, kissé meggyűrve, lazán, kissé félretolva az útból. A műhelyfőnök, már messziről meglátta, és felcsillant a szeme. Úgy jó három méteres távolságból nekifutott, majd tiszta erejéből belerúgott a papírdobozban rejtőzködő kb. 5 kilós hévérbe. 

Aki aznap a gépszerelőudvaron nem hallotta a „Laaaaaajooooooooos” nevet üvöltő kiáltást, az valószínűleg vagy süket volt, vagy éppen a szabadságát töltötte otthon. 

A műhelyfőnök valami rejtélyes oknál fogva ezek után két hétig nem jelent meg munkában, így mindenkinek nyugta volt. Lajosunkhoz ömlött a hálabor, és az otthon főzött, kerítésszaggató pálinka, amit az alaposan kiöblített Biolit-os dobozból ittak, és amitől az ember mája úgy megkeményedett, mint a himalájai só. 

Ettől jött meg az ihlet is, és a dicső május elsejei felvonulások jelszavai is így lettek átfogalmazva a szocializmus utolsó napjaiban:

Éljen és virágozzék, az orgona,
Érjen a májusi cseresznye.
Éljen a megbonthatatlan Csehszlovák - Szovjet sör.
Előre a len inni úton!