CINK

Hrubík Béla: A víz szalad, az arzén marad 2024. okt. 1.

Reggelizés közben általában mindig hallgatjuk otthon a rádiót, mert így az ember két legyet üt egy csapásra. Jól is lakik, és közben, ha nem megy el persze az étvágya a hallottaktól, megtudhatja a világban zajló köz- és egyéb áldatlan állapotokat. A világpolitika az utóbbi napokban amúgy is megülte már a gyomromat (kinek nem?), így mindig örülök, hogy ha nem politikai jellegű hírek is az étkezőasztalra kerülnek. 

Ma sem történt másképpen, de itt sem lett nagyobb az örömöm, amikor is vízügyi hírek kategóriában bejelentették, hogy a Sajóból kifogott halak fogyasztását megtiltja a Közegészségügyi Hivatal Magyarországon, vagy legalábbis figyelmezteti az embereket, hogy ne fogyasszanak ebből a folyóból származó halakat, mert arzént tartalmazhatnak. 

A felháborodásom mellett, hogy tudomásul kellett vennem, hogy ismételten sikerült egy folyónkat tönkretenni, az élővilágával egyetemben, azon is elgondolkodtam, vajon mi lesz azokkal, akik nem hallgatnak semmilyen híreket, a Kossuth Rádiót meg végképpen, hogy azok meg tudják-e valahonnan, hogy a Sajóban élő, ha élnek még egyáltalán halak, emberi fogyasztásra alkalmatlanok. 

Vajon a szlovák oldalon is figyelmeztették a lakosokat vagy a polgármesteri hivatalokat, hogy az embereket értesítsék erről az igencsak fontos hírről? 

Nosza, fogtam a telefonomat, és felhívtam egy kedves barátomat Tornalján, aki mezőgazdasági mérnök, és a helyi városi önkormányzat tagja is egyben, tud-e valamit erről. Meglepetésemre nemcsak hogy tudott, már hónapok óta, de ő is felháborodott ezen, hogy lassan tönkreteszünk mindent, bár ebben az esetben nem a kis emberek, hanem sokkal inkább egy egykori bányavállalat felelőssége érthető ebben tetten. 

Elmondta , hogy a helyi Horgászegyesület vezetése is tud a dologról, és minden bizonnyal nem úgy keletkezett, hogy a halak egyik napról a másikra már ehetetlenek voltak, hanem ez a dolog már egy hosszabb folyamat része. Itt is érzékelhető, hogy bizony a környezetvédelem nem ismer határokat, 

hiszen minden bizonnyal nemcsak a folyó, jelen esetben a Sajó szlovák oldali részén tartalmaznak arzént a halak, hanem a magyarországi oldalon is.

Ami nagyon elgondolkodtató, hogy miután kifogtuk az utolsó halat is a folyóinkból és megmérgeztük a vizeinket, miután kivágtuk és eltüzeltük az utolsó fát az erdeinkben, miután lepermeteztük az utolsó madarat is, és elüldöztük a fészkiekből, amikor eltüntetjük az összes állatot az erdőkből, rájövünk, hogy a pénz nem belélegezhető, nem iható és nem ehető. És hogy a Sajó iszapjában lerakódott szennyeződés, mérgek, mikorra tűnnek el, ha eltűnnek egyáltalán, ne adj'Isten teszünk-e, tehetünk-e azért valamit mi, egyszerű emberek is, ezért azon kívül, hogy írunk róla, azt gondolom, senki sem tudja. 

Miközben a víz szalad, de az arzén marad. Az arzén marad!